Növénytermesztés

A növénytermesztőket kiszolgáló integrált szervezetet hozott létre a Nitrogénművek

Agrofórum Online

A Nitrogénművek Zrt. a műtrágya mellett már vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozik.

Integrált szervezetet hozott létre a Nitrogénművek Zrt., amely az eddigi műtrágya mellett vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozik – közölte Bige László, a társaság elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A szervezet a teljes növénytermesztési folyamatot átfogva szolgálja ki az agrárgazdaságokat, gazdákat – ismertette az elnök-vezérigazgató.

A társaság beruházásairól szólva elmondta: a Nitrogénművek Zrt. jelenleg folyamatban lévő fejlesztéseinek összértéke meghaladja a 350 millió eurót.

A Nitrogénművek Zrt. a Bige Holding Csoport tagjaival együttműködve egy márkanév alatt egyesítette a műtrágyatermékeket, és 2009-ben létrehozta értékesítői hálózatát. A cég tavaly döntött a hálózat továbbfejlesztéséről és új üzletágak létrehozásáról.

A tevékenységi kör ebben az évben kiegészült vetőmag- és növényvédőszer-üzletággal, valamint terménykereskedelemmel is – közölte Bige László, hozzátéve, hogy ezzel olyan új, teljesen integrált szervezet jött létre, amely jobb terméseredmények elérését és költséghatékonyabb gazdálkodást tesz lehetővé.

Az új üzletágak mellett a társaság továbbra is nagy hangsúlyt fektet a műtrágyatermelésre. Az elmúlt években összesen 30 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre.

Az elnök-vezérigazgató ismertette: elkészült a pétisó üzemet ellátó új semlegesítő üzemrész és az új dolomitőrlő, valamint bővítették a savüzem kapacitását.

A folyamatban lévő 350 millió euró összértékű beruházások közül az elnök-vezérigazgató kiemelte egyebek mellett az új salétromsav üzem építését, az ammóniaüzem kapacitásának bővítését, illetve egy új logisztikai központ létrehozását.

Szeretnék elérni, hogy a gyár évi műtrágya-termelése a jelenlegi 1 millió tonnáról 1 millió 650 ezer tonnára emelkedjen – hangsúlyozta.

A Nitrogénművek Zrt. Magyarország legnagyobb műtrágyaipari vállalata, piaci részesedése csaknem 70 százalékos. A cég a 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Bige Holding Csoporthoz tartozik.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Innováció, teljesítmény, minőség és megbízhatóság

2018. március 1. 21:17

A hazai napraforgó-termesztés több mint 80%-a herbicidtoleráns hibridekkel folyik, így a legnagyobb hangsúlyt az EURALIS is erre a szegmensre helyezi.

Napraforgó vetőmagpiac gyorsjelentés – 2020

2020. augusztus 18. 09:58

A Kleffmann és Partner Kft. idén is elvégezte a magyar napraforgó vetőmagpiac felmérését. Idén 537 termelő válaszolt kérdéseinkre, akik összesen 74.999 ha napraforgót termesztenek 2020-ban. A válaszadók a Kleffmann által becsült 630.000 hektáros kultúraterület 12 százalékát művelik.

MEGJELENT: ŐSZI ÉS TAVASZI TAKARMÁNYBORSÓ

2018. augusztus 28. 08:39

A SAATEN-UNION Tudástár sorozat első, ingyenesen letölthető szakmai kiadványa az őszi és tavaszi takarmányborsóról. Hiánypótló összefoglaló neves kutatók, fejlesztők, nemesítők és termelők cikkeivel, érdekes adatokkal és gyakorlati tanácsokkal.

Új kutatásfejlesztési innovációs központot épít a Syngenta

2020. július 26. 09:00

Az észak-illinoisi telephelyen az építkezés várhatóan jövő év elején kezdődik, a tervek szerint 2022 végére nyílik meg.