Állattenyésztés

Százmillió forintos beruházás a takarmányozási kutatóintézetben

Agrofórum Online

Százmillió forintos beruházás valósult meg Herceghalomban az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet (NAIK-ÁTHK) állatházának és laboratóriumának csütörtöki átadásával - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a létesítmény átadását követően az MTI-vel.

Százmillió forintos beruházás valósult meg Herceghalomban az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet (NAIK-ÁTHK) állatházának és laboratóriumának csütörtöki átadásával – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a létesítmény átadását követően az MTI-vel.

A tájékoztatás idézi az FM agrárgazdasági államtitkárát, aki az átadáson úgy fogalmazott: „tudományterületek találkoznak az új laboratórium és állatház létrejöttével, a humán orvos és az állatbiológus kutatók, valamint az FM és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közösen megtalálták a kölcsönösen előnyös megoldást”, ennek nyomán valósult meg a beruházás.

Czerván György örvendetesnek tartotta, hogy 25 évnyi szünet után ismét szövettani laboratórium működik az intézetben, ennek újjászületésével a szakemberek különféle tudományterületeken működhetnek együtt az állami és a magánszektor közreműködésével a humán- és állatbiológia területén. Utalt arra is: a közös projekt nem jöhetett volna létre, ha a programban résztvevő német kutató nem a Semmelweis Egyetemen, idegen nyelvű oktatásának keretében szerezte volna orvosi diplomáját.

Beszélt arról is a közlemény szerint, hogy a szaktárca mindent megtesz a magyar állattenyésztés fejlesztése és versenyképessé tétele érdekében. Ezen belül elsőként a hazai sertéstenyésztést, a magyar sertésfajtákat kell megemlíteni – fogalmozott az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Vigyázzunk rájuk!

2018. március 1. 15:35

Nagyon szeszélyes arcát mutatja február utolsó hete számunkra, hűen a nevéhez és történetéhez, a Viharsarok mindig tartogat meglepetéseket.