Növénytermesztés

A Vajdaságban betakarították a termésversenyre benevezett kukoricát

Agrofórum Online

Az első parcella betakarítása után a nem végeleges adatok alapján 14 tonna feletti a száraz szemtermés hektáronként.

A Magyar Kukoricaklub Egyesület idén már hatodik alkalommal szervezte meg a termésversenyt. Idén már 56 termelő nevezett be, elsősorban Magyarországról. A határon túlról egyedül az adorjáni Borsos Csaba nevezett be három öthektáros (ez a minimum) parcellával, amelyekről a termést pénteken takarították be, és mérték le a verseny kiírásával összhangban. Négy szakember érkezett Adorjánra, hogy a versenyszabályzat alapján felügyeljék a tengeri betakarítását.

A versenyre július közepéig lehetett benevezni a kukoricaklub honlapján, ahol meg kell adni, milyen fajtával, agrotechnikai eljárással, műtrágya és gyomirtó használatával folyik a kukoricatermesztés. A nevezés díja ötvenezer forint parcellánként. Szántásos és öntözés nélküli kategóriában indult Borsos gazda is.

Az első parcella betakarítása után a nem végeleges adatok alapján 14 tonna feletti a száraz szemtermés hektáronként.

– A kombájnozás előtt GPS-szel lemérjük a parcellát, minden borításból három-három mintát veszünk, és lemérjük a nedvességtartalmát – mondta Varga Péter, a bírálóbizottság tagja.

– Idén is Dekalb, azaz DKC hibrideket vetettem, amelyek még kevésbé ismertek vidékünkön, de öntözés nélkül is kiváló terméseredményt produkálnak. A három parcellán három különböző DKC hibridet ültettünk, van korai, középérésű és kései éréscsoportba tartozó is. A sortávolságot a szokásos 70 centire állítottuk, a tőtávolság 18 cm, tehát sűrű a vetés, és a csapadékos időjárásnak és a gyomok hatékony megfékezésének köszönhetően hektáronként 15 tonnás átlag körüli termésre számítok – mondta Borsos gazda.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Jó kukoricatermésre számítanak az Egyesült Államokban

2020. április 1. 08:03

A kukorica annak ellenére drágult, hogy az etanolgyártás drámai visszaesésben van.

Csak a búza állta a sarat a nagy esések napján

2020. március 11. 04:37

Az agrártermékek piacán is az okozott rossz hangulatot, hogy a befektetők gazdasági visszaesésre számítanak azt követően, hogy gyakorlatilag összeomlott a kőolaj ára és fontos részvénypiacokon is drámaian megnőtt az eladói nyomás.

Öt hónapos csúcsról korrigált a búza ára

2019. december 3. 04:36

A búza a tonnánkénti 199,9 dollárnak megfelelő szinten járva öt hónapos csúcsra ugrott azt követően a pénteki rövid kereskedési napon fél éves rekordról lassan lecsorgott a kurzus.

Kevés a szén-dioxid – bajban a sörgyártók

2020. április 20. 13:03

Az italgyártók a széndioxid ellátás miatt aggódnak. Az etanol üzemek elhalványuló széndioxidkészletei sodorhatják bajba a sör- és üditőitalgyártó vállalatokat.