Pályázatok

Nő a pityókára juttatott támogatás Erdélyben

Agrofórum Online

A veteménypityókára hektáronként 960, fogyasztásra szánt krumplira pedig 720 euró szubvencióra számíthatnak a gazdák.

Nő a pityókára juttatott támogatás – jelentette be a mezőgazdasági miniszter a székelyföldi Háromszéken.

A veteménypityókára hektáronként 960, fogyasztásra szánt krumplira pedig 720 euró szubvencióra számíthatnak a gazdák. Daniel Constantin közölte, bár nő a krumplira kiszabott segély, illetve az állattenyésztők is több támogatást kapnak, fel kell készülni a tejkvóta eltűnésével érkező külföldi konkurenciára is.

Erre az állatállomány növelése egyfajta megoldás lehet, így az üszővásárlást is támogatnák 50 százalékban, egyedenként legtöbb 5 000 lejes összeggel.

A miniszter a szarvasmarhatartók kérdéseire válaszolva elmondta: az elkövetkező években azok a személyek kerülnek majd helyzetelőnybe, akik valamilyen gazdaszervezetnek tagjai, illetve nem csupán nyers tejet, húst, pityókát, vagy gabonát forgalmaznak, hanem fel is dolgozzák azt. Daniel Constantin szerint így maradhat versenyképes a hazai termelő, a külföldivel szemben.

(marosvasarhelyiradio.ro)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Rózsaszín burgonya lehet a jövő slágere

2019. május 29. 12:18

Mára szinte minden zöldségnövényből nemesítettek a szakemberek különleges színű, formájú egyedeket és ez a burgonya esetében sincsen másként. Cikkünkből megismerheti az Olvasó a Shetland Black, Fleur Bleue, Apache és a Blue St. Gallen különleges burgonyafajtákat.

Ne ültessünk ellenőrizetlen vetőburgonyát!

2020. március 24. 12:04

Nem érdemes takarékoskodni az ültetési anyag költségeivel, sokkal többet veszíthet egy bekövetkező fertőzéssel vagy terméskieséssel.

Súlyos gondok a német burgonyaértékesítésben

2020. június 23. 10:47

A burgonyapiacon tapasztalható gazdasági veszteségek miatt a német gazdálkodók már a berlini kormányzathoz fordultak pénzügyi támogatásért.