Pályázatok

39,4 milliárd forint fiatal gazdák támogatására

Agrofórum Online

A 2007-2013-as uniós ciklusban eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintos fiatal gazda támogatást az időszak végére annak majdnem ötszörösére, 39,4 milliárd forintra sikerült növelni.

A kormány már 2010 és 2014 között is jelentős intézkedésekkel és forrásokkal támogatta a fiatal gazdákat, az előttünk álló hétéves uniós ciklus támogatási rendszerében pedig bővülnek a fiatal gazdák előtt álló lehetőségek – mondta Mezei Dávid, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár a fiatal gazdálkodók helyzetét elemző konferencián, Szlovákiában.

A 2007-2013-as uniós ciklusban eredetileg tervezett 8,25 milliárd forintos fiatal gazda támogatást az időszak végére annak majdnem ötszörösére, 39,4 milliárd forintra sikerült növelni. Az elfogadás alatt álló vidékfejlesztési programban – az újdonságként megjelenő Fiatal Gazda Tematikus Alprogram (FG) keretében – mintegy 75 milliárd forintot fordít a Kormány a fiatal gazdák vállalkozásának támogatására a következő hét évben.

A fiatal gazdák számára kiírt pályázatokat övező intenzív érdeklődést és a fejlesztéspolitikai célokat a Kormány összehangolja, ennek megfelelően a legutóbbi támogatási időszakban az eredetileg kiírt 4,5 milliárd forintos forráskeretet a Miniszterelnökség megháromszorozta: a nyertes gazdák mintegy 15 milliárd forintot fordíthatnak agrárvállalkozásuk fejlesztésére.

A kormányzat fokozottan ösztönzi a munkaerő-igényes ágazatokba történő forrásbevonást. Ennek megfelelően kiemelten támogatja az állattenyésztést, a kertészetet és az élelmiszer-feldolgozást a fiatal gazdák esetében is. Ezen ágazatok ugyanis nem csupán munkahelyteremtő és –megtartó képességet jelentenek a gazdák és a vidéken élők számára, hanem magasabb hozzáadott értékkel is bírnak.

A Fiatal Gazda Tematikus Alprogram éppen az ilyen ágazatokban tevékenykedő gazdáknak szól: az alprogramon belül – az alaptámogatáson túl – olyan intézkedések találhatók, amelyek leginkább segítik tapasztalatszerzésüket, együttműködésüket, valamint szakmai és adminisztrációs tekintetben is gyakorlati segítséget nyújtanak a gazdaság tényleges üzemeltetéséhez. Ilyenek a tájékoztató képzések, a szaktanácsadás, szakmai tanulmányutak és csereprogramok, üzemfejlesztést célzó beruházások vagy az agrár-innovációs fiatal gazda csoportok támogatása.

A 2014-2020-as programozási időszakban a vidékfejlesztési program mellett a területalapú támogatások keretében is lehetőség lesz a fiatal gazdálkodók versenyképességének növelésére: a tagállamok közvetlen támogatási keretük maximum 2 százalékát a fiatal gazdák támogatására fordíthatják.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Január közepétől igényelhető a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása

2019. december 30. 10:46

A jövő év elején, január 15. és 28. között igényelhető az úgynevezett szerkezetátalakítási, vagyis a szőlőültetvények modernizálását megcélzó támogatást.

Együttműködés a felsőfokú agrárszakképzés támogatásáért

2019. május 9. 08:39

A SZIE és a Hód-Mezőgazda Zrt. együttműködési megállapodásának aláírása 2019. május 9-én, csütörtökön 12.50 perckor várható a két nagy bemutató csarnok között a Hód-Mezőgazda Zrt. VIP sátránál Hódmezővásárhelyen, a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

A magyar mezőgazdaság kibocsátása brutális lejtmenetben van

2018. május 29. 12:56

Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

Változott a fiatal gazda pályázat felhívása

2018. február 25. 15:37

Február 22-én jelent meg a „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás legfrissebb módosítása.