Növénytermesztés

Fehérjenövény-program Debrecenben

Agrofórum Online

Magas termésbiztonságú, gazdaságosan termeszthető és finomításra alkalmas fehérjenövények nemesítése a célja annak a programnak, amelyet csütörtökön indított el a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központja (DEAK), valamint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszer-tudományi és környezetgazdálkodási kara – jelentette be a DEAK főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Komlósi István elmondta: a program megvalósítása azért is sürgető, mert az állati takarmányozáshoz használt fehérje 65 százalékát jelenleg import szójából fedezi Magyarország.

Az importfüggés csökkentése, a magyar fajták sokféleségének fenntartása és növelése érdekében Magyarország – az európai uniós tagállamokkal összhangban – 2015-től támogatja a fehérjenövények termesztését – mutatott rá a főigazgató.

A debreceni agrártudományi központ nyíregyházi és karcagi kutatóintézeteiben több évtizede folyik a talajadottságok figyelembevételével csillagfürt, lóbab, pannon bükköny, szegletes lednek és őszi takarmányborsó nemesítése – mondta Zsombik László, a nyíregyházi intézet igazgatója.

Hozzátette: ennek eredményeként már több minősített, elismert fajtával rendelkeznek, amelyek alkalmasak a szója egy részének kiváltására mind az emberi fogyasztásban, mind a takarmányozásban.

A Debreceni Egyetem (DE) növényi biotechnológiai tanszékén már egy évtizede folytatnak növényifehérje-hasznosítási kutatásokat. A Debreceni Fehérjenövény Programban ezeket a kutatásokat hangolják össze úgy, hogy a termesztett fehérjenövények termésbiztonsága, gazdaságos termesztése növekedjen, továbbá a létesítendő fehérjefinomítók technológiai igényeit kielégítsék – közölte Fári Miklós tanszékvezető.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Kéthetes csúcson a szójabab ára

2019. december 10. 04:36

Egymás után öt napon át drágult a szójabab, amivel kéthetes csúcsra ért a kurzus.

Tapasztalatok az ökológiai szójatermesztésről

A 2020 januárjában megjelent USDA (United States Department of Agriculture) jelentés szerint a 2019/2020-as évben a világ szójatermesztése 337,7 millió tonna, ami 0,23 millió tonnával több, mint az elmúlt évben. A legnagyobb szójatermesztő országok továbbra is Brazília (123 millió t), USA (97 millió t) és Argentína (53 millió t), az EU-ban 2,6 millió tonna szóját termelnek.

Bólyban újraindul a szójaintegráció

2018. február 7. 21:19

Bóly szerződéses rendszerben kívánja működtetni a szójaintegrációt, aminek számos részlete kiderült.

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

2020. március 19. 08:34

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent.