Növénytermesztés

Olcsóbb lesz a tavaszi kalászos vetőmag

Agrofórum Online

A Vetőmag Szövetség szerint idén várhatóan az árpa, a búza és a zab vetőmag átlagára is csökkeni fog.

Idén is meghirdette a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató jellegű árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ennek nettó 94 ezer forintos mértékét széleskörű szakmai egyeztetést követően állapították meg.

A Vetőmag Szövetség, mint szakmaközi szervezet a 2012. évi CXXVIII. törvény alapján jogosult tájékoztató árat meghirdetni, melynek mértékéről a korábbi évek tapasztalatai, az előző évek átlagárai, a hatóságoktól kapott információk, és az összes tagot érintő adatgyűjtés eredményei alapján alakítja ki prognózisát a szervezet, mondta Polgár Gábor ügyvezető igazgató.

Az adatgyűjtést évente két alkalommal szervezik, ennek során az összes tag számára lehetőség nyílik tapasztalatainak és véleményének kifejtésére. Az össze-gyűjtött információkat a Vetőmag Szövetség a kalászos növényekkel foglalkozó szekciójának ülésén értékelte, ahol a NÉBiH munkatársai a fémzárolások és a vetőmag-előállítás alakulásának ismertetésével segítettek teljes képet alkotni az adott évszak kalászos helyzetéről, s meghirdették a tájékoztató árat.

– Az idei évben ennek mértéke a tavaszi kalászosok II. szaporulati fokú ve-tőmagjaira 94.000 forint plusz áfa tonnánként, mely zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő – mondta Polgár Gábor. – Fontos hangsúlyozni, hogy ez piaci folyamatokon alapuló ár előrejelzés, nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a szerződő felek maguk határozzák meg. A tájékoztató árat azért hir-detjük meg, hogy az előállítók és a gazdálkodók is képet kapjanak a piaci lehetőségeikről. Az összegzés végeredményét a tagság mellett a Központi Statisztikai Hivatal és a a Földművelésügyi Minisztérium Agrárgazdaságért felelős Államtitkárságának részére is elküldtük.

A szezon végén egyébként a szövetség összegyűjti az értékesítési adatokat, így már pontos képet lehet kapni az árak alakulásáról. Az elmúlt években hullámzott a tavaszi kalászos értékesítési ára, míg 2007-ben 60 ezer, addig 2013-ban több mint 110 ezer forintot adtak a vetőmag tonnájáért. Az elmúlt évben a zab kivételével csökkent az átlagár, idén várhatóan az árpa, a búza és a zab vetőmag átlagára is csökkeni fog.

(VSZT Sajtóközlemény)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Mi okozza a nagy, sötét foltok megjelenését a bab hüvelyein?

2019. október 15. 05:49

J. Erzsébet kérdése: Kifejtő babon, amit vásároltam, a hüvelyen sötét, nagyméretű foltokat látok. Mi ez a betegség? Nagyon finom ez a fajta, lehet az ilyen foltos hüvelyek magjait jövőre vetőmagnak felhasználni?

Gyomirtás: hatékonyan és kíméletesen a vonalakban is

2019. április 26. 06:16

Baranyában a bólyi gazdaság vetőmagtermesztés és -termeszttetés ágazatában viszonylag kis területen termesztett vetőmagok hatalmas értéket képviseltek, a bennük okozott esetleges kár nagyon nagy értékű lehetett. Az anya és apa vonalak fokozott, az árukukoricákat jelentősen meghaladó mértékű érzékenysége vizsgálatokat indokolt.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

A BASF belép a napraforgó-vetőmagok piacára

2019. június 28. 16:17

A napraforgó hibridek először várhatóan 2020-ban jelennek meg a piacokon.