Terményárak

Januárban 7,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Agrofórum Online

a növényi termékek árának 7,4, a vágóállatok és állati termékek felvásárlási árának 6,9 százalékos csökkenése következtében 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak.

Januárban a növényi termékek árának 7,4, a vágóállatok és állati termékek felvásárlási árának 6,9 százalékos csökkenése következtében 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.

Januárban a gabonafélék 9,9 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, a burgonya ára 37,8, a zöldségféléké 4,7, a gyümölcsféléké 21,1 százalékkal csökkent.

Az élő állatok felvásárlási ára 4,2 százalékkal volt alacsonyabb tavaly januárhoz képest. A vágósertés termelői ára 9,1 százalékkal esett vissza és így 2011. szeptember óta a legalacsonyabb lett. A vágóbaromfi ára sokkal kisebb mértékben, 1,6 százalékkal mérséklődött.

Az állati termékek termelői árszintje 12,1 százalékkal csökkent januárban az előző év azonos időszakához képest. Az állati termékek közül a tojás ára 5,5 százalékkal nőtt, miközben a tejé 17 százalékkal csökkent.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Ma rendezik meg az ötödik Baromfi Világnapot

2018. május 10. 10:21

Május 10-én rendezi meg az idén a magyar baromfiágazati szereplőket összefogó BTT a Baromfi Világnapot a budapesti Vajdahunyadvárban.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

Jelentős bővülés várható a baromfipiacon

2018. április 13. 06:50

Az optimizmus a brojler- és a víziszárnyas-ágazatot egyaránt jellemzi, csak a pulykánál várnak stagnálást.

Több támogatás jut állatbetegségek felszámolására

2018. október 19. 11:06

A 2018. évben rendelkezésre álló keretet, melyet állategészségügyi szolgáltatásra lehet felhasználni, másfél milliárd forinttal megemelték, 12 milliárdra – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján.