Növénytermesztés

Vetik a kukoricát és a napraforgót Zala megyében is

Agrofórum Online

Zala megyében a  napraforgó- és a kukoricaföldek több mint 80 százalékán földbe került a mag.

Zala megyében a  napraforgó- és a kukoricaföldek több mint 80 százalékán földbe került a mag – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kedden az MTI-vel.

Süle Katalin tájékoztatása szerint a napraforgót 4980 hektáron vetették el, az olajos növény teljes vetésterülete 5800 hektár lesz. A gazdák a tervek szerint az idén csaknem 40 ezer hektáron vetnek kukoricát, ebből 1580 hektáron silókukoricát, 350 hektáron pedig vetőmagot termelnek. A kukoricát eddig 34 120 hektáron, a tavaszi árpát 3560 hektáron, a zabot 1190 hektáron, a tavaszi búzát pedig 2370 hektáron vetették el. A NAK megyei szervezetének tájékoztatása szerint a vetőmag-ellátással nincs különösebb probléma, a gazdák időben gondoskodtak a megfelelő vetőmagról.

A tavaszi vetések megyeszerte vegyes képet mutatnak: a korábbi vetések számára még elég volt a téli-kora tavaszi csapadék, márciustól viszont nagyon kevés eső esett, a szél is folyamatosan fújt, ezért a későbbi vetések gyengébb képet mutatnak. A növényeknek a megfelelő kelés miatt nagy szükségük lenne a csapadékra, és a szárazabb talajba az alap gyomirtó szerek is nehezen mosódnak be.

Csaknem 31 ezer hektárnyi területen befejeződött az őszi kalászosok első fejtrágyázása. Az utóbbi években aszályos volt a tavasz és a nyár, ezért a gazdálkodók közül egyre többen térnek át más technológiára, a második fejtrágyázást például sokan folyékony műtrágyával végzik.

A zöldítés előírásainak a gazdálkodók közel 60 százaléka fehérjenövények termesztésével vagy a terület egy részének parlagon hagyásával tesz eleget. Azok a termelők, akik tavaly a birtokukban lévő mezőgazdasági területet egyfajta növénnyel vetették be, ökológiai célú másodvetéssel megfelelhetnek a zöldítési követelményeknek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Szín szerinti vetőmag válogató berendezést adtak át Prügyön

2019. június 12. 10:03

Átadták és működésben is bemutatták azt a mintegy 100 millió forint értékű, szín szerinti vetőmag válogató berendezést, amely a világon fellelhető legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmag feldolgozásban.

HIBRIDBÚZA. FÓKUSZBAN AZ ALAPOZÓ MŰVELETEK ÉS A VETÉS, HISZEN „KI MINT VET, ÚGY ARAT”. (VETÉSTECHNOLÓGIA+VIDEÓK!)

2018. augusztus 29. 06:10

Szántóföldi növényeink hozamának – kiemelten a hibridkalászosok termőképességének – maximális kihasználása érdekében nagy jelentőségük van az őszi, a terméskilátásokat megalapozó munkáknak. Tapasztalataink szerint a hibridbúza-állományok fejlődése szempontjából pedig különösen felértékelődnek ebben az időszakban a vetéssel kapcsolatos munkálatok, továbbá „a precízen és pontosan” elvégzett előkészítő, ún. alapozó műveletek.

SIGNALizáljuk a drótférget!

2020. március 8. 13:55

Létfontosságú tényező a talajlakó kártevők elleni tudatos fellépés, amelyhez szemléletváltásra van szükség. A drótférgek esetében meglévő 2-4 évig tartó lárvastádium hosszabb távú gondolkodást igényel.

Navigare necesse est – hajózni szükséges

2020. május 4. 18:51

Pompeius mondta ezt azoknak a hajósoknak, akik a viharos időben nem akartak útra kelni gabonával megrakott hajóikon Róma felé. Valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy bölcseletét több mint 2000 év elteltével is felemlegetik.