Növénytermesztés

Magyarország vezetheti be elsőként az új uniós GMO-szabályokat

Agrofórum Online

Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat.

Az Európai Unióban Magyarország vezetheti be elsőként a genetikailag módosított szervezetek (GMO) köztermesztésének tagállami tiltását lehetővé tévő új szabályokat – mondta az MTI-nek pénteken Berlinben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.

Rácz András a GMO-mentes Európát! című nemzetközi konferencia után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány az új uniós irányelv nemzeti jogba ültetése mellett arra is törekszik, hogy még az idén elkészüljön egy új címkézési rendszer, amelynek révén GMO-mentes jelöléssel lehet ellátni a szabályozásnak megfelelő húst, halat, tojást, tejet és mézet.

Egyebek között ilyen címkézési rendszerek kialakítását, majd ezek uniós egységbe szervezését sürgeti a pénteken véget ért konferencián elfogadott Berlini Nyilatkozat – mondta Rácz András, hangsúlyozva, hogy a dokumentum harmóniában van a magyar kormány „határozottan GMO-mentesség párti” politikájával, és a több mint 60 ország képviselőivel rendezett tanácskozás „méltó folytatása” volt az FM Hogyan maradjunk GMO-mentesek Európában? című áprilisi konferenciájának.

Az FM helyettes államtitkára rámutatott, hogy Magyarországon még az alaptörvényben is szerepel a GMO-mentesség célkitűzése, és az ügyben nemzeti egyetértés, pártpolitikai oldalakon átívelő konszenzus alakult ki. A kormány azonban ahhoz is hozzá kíván járulni, hogy minél több uniós tagország váljon GMO-mentes övezetté, ezért hirdette meg Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezést.

A berlini konferencia is szorosan kapcsolódik a magyar kormány törekvéseihez – tette hozzá Rácz András.

A több mint 400 résztvevővel – köztük kormányok, nemzetközi szervezetek, az Európai Bizottság, valamint szakmai és civil szervezetek képviselőivel és kutatókkal – kidolgozott Berlini Nyilatkozat elsőként az új uniós irányelv tagállami bevezetésének fontosságát hangsúlyozza.

A dokumentumban sürgetik azt is, hogy készüljön európai fehérjestratégia az EU-ba áramló génmanipulált szójától való nagyfokú függőség enyhítésére – ismertette a helyettes államtitkár.

A Berlini Nyilatkozat az EU és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi szerződésről – a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű megállapodásról – szóló tárgyalásokkal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nem szabad veszélyeztetni a GMO-mentességért tett eddigi erőfeszítések eredményeit és a tagállami szabadságot – tette hozzá Rácz András.

Hangsúlyozta, hogy a kormány meggyőződése szerint a GMO-mentesség az egyetlen helyes út, mert csak így lehet a családok asztalára biztonságos és fenntartható módon megtermelt élelmiszert tenni, és megőrizni a magyar mezőgazdaság versenyképességét, valamint a természet sokszínűségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A mínuszok uralták az európai gabonapiacot

2020. március 25. 07:33

A búza átmeneti ralija kifulladni látszik, hiszen 0,3 százalékkal csökkent az ár. A korábbi nyolc kereskedési napból csak egy hozott mínuszt az is csupán 0,2 százalékost.

Tömegesen rajzik a kukoricamoly, veszélyben a napraforgó is

2018. június 27. 06:19

Az elmúlt időszak időjárását a megszokottnál hűvösebb éjszakák és a mérsékelten meleg nappalok jellemezték. A nagy csapadékot hozó frontok eltávoztak a Kárpát-medencéből, eső csak szórványosan hullott. A szárazabbra fordult idő elősegíti az aratási munkákat.

Egy hónapos mélyponton a szója ára

2019. november 13. 10:17

Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában.

Amerikai kukoricát vásároltak a kínaiak

2020. július 15. 10:10

Chicagóban a búza és a szójabab ára is 0,5-0,5 százalékkal emelkedett, azonban a búza kurzusa 0,7 százalékkal csökkent. A repce 0,5 százalékkal lett olcsóbb kedden. Európában jó hangulat uralkodott az árupiacon. A mali búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce stagnált.