Gépinfo

Gépbemutatóval egybekötött csarnokavató a hengergyártás „úttörőjénél” (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Szántóföldi gépbemutatóval egybekötött szakmai napon mutatta be 2015. június 5-én a Güttler Kft. a nagyközönség számára új, hódmezővásárhelyi telephelyét.

Szántóföldi gépbemutatóval egybekötött szakmai napon mutatta be 2015. június 5-én a Güttler Kft. a nagyközönség számára – a Güttler talajmunkagépek gyártásának, fejlesztésének és értékesítésének is egyaránt otthont adó – új, hódmezővásárhelyi telephelyét. A rendezvény során nemcsak a Güttler Kft., valamint a németországi „testvércége”, a Güttler GmbH múltjáról, az elmúlt évtizedek és napjaink fejlesztési eredményeiről hallhatott a több mint 300 megjelent gazdálkodó előadást, hanem többek között lehetőség nyílt egy új fejlesztésű Güttler henger (Offset), két szántóföldi kultivátor (PrimusPlus és PrestoPlus), valamint a GreenMaster gyepápoló, -telepítő, továbbá a SuperMaxx Profi univerzális kultivátor munkaminőségéről testközelből is meggyőződni.

Teljes képgaléria a Güttler gépbemutatójáról és csarnokavatójáról >>>

A rendezvényt Hódmezővásárhely polgármestere, Almási István nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a Güttler Kft. új, immár saját tulajdonú telephelyének elkészültével egy olyan több száz milliós beruházás valósult meg Hódmezővásárhelyen, mely a jövőre nézve kiemelkedő szerepet tölthet be a térség foglalkoztatásában és a helyi értékteremtésben is.

Ezután egy GreenMaster gyepápoló ünnepélyes adományozására került sor, melyet a Güttler Kft. a hódmezővásárhelyi önkormányzat számára bocsátott 5 évre rendelkezésre, ezzel is hozzájárulva a városban a még szebb és élhetőbb környezet kialakításához.

Hans Güttler, a Güttler Kft. tulajdonosa prezentációjában a Güttler GmbH, valamint a magyarországi testvérvállalat cégtörténetét, az évtizedek során véghezvitt technológiai fejlesztések mérföldköveit mutatta be a kezdetektől napjainkig.

Mint megtudhattuk, Fritz Güttler, Hans Güttler édesapja, egy ismert német gépgyártó cég kereskedelmi vezetőjeként már az 1960-as évek legelején megfogalmazta és lefektette a sekély, egyöntetű magágyalappal szembeni elvárásait. Egy évtizeddel később, 1972-ben feladva addigi állását, a GAREG céggel együttműködve hozzá is kezdett az elképzelései gyakorlati megvalósításához, azaz egy sekély magágy-előkészítő fejlesztéséhez.

Pár év múlva a mezőgazdaság gyors fejlődése, a megváltozott művelési módok és az egyre nagyobb, nehezebb traktorok miatt az addigi talajművelési elképzelései – a valóban sekély művelés már nem volt kivitelezhető – gyökeres átgondolására kényszerítették Fritz Güttlert.

Ekkor, egy olyan henger fejlesztésébe kezdett, amely öntisztító és mindenekelőtt megfelel az ideális magágyról alkotott elképzeléseinek, azaz alul tömör, finom-, fent durvaszemcsés és laza talajt hagy maga után. Ennek a munkának az eredményeként 1978-ban szabadalmaztatta a prizmahengert, mellyel egy teljesen új, forradalmi hengertípust megalkotva a visszatömörítés úttörője lett.

A következő nagy mérföldkő 1981-ben következett be Fritz Güttler életében, amikor is fiával, Hans Güttlerrel karöltve megalapították a Güttler GmbH-t. Az idősebb Güttler továbbra is a technikai fejlesztésekért felet, míg fia feladata a cégvezetés és az értékesítés lett. A gyártási program kezdetben még csupán 32/35 cm átmérőjű, öntisztító prizmahengerrel felszerelt, maximum 6 méter munkaszélességű Garomat magágykészítőket tartalmazott.

Az előadás során érdekes áttekintést kaphattunk a Güttler hengerek evolúciójáról is. Mindezt röviden összefoglalva: 1984-ben debütált a prizmahenger-elemek „tál alakú”, küllő nélküli megjelenési formája. 1993-ban a prizmahenger csillag alakú tagjainak második generációját már progresszív módon kerekített „völgyekkel” szabadalmaztatták. 1995-ben egy újabb innovációt jelentettek a könnyű, de strapabíró műanyag csillagok a hengerek gyártásában. Bár sokan kérkedve fogadták az anyagválasztást, ám mára már több mint 100.000 darab ilyen Güttler csillag bizonyítja annak strapabíróságát gazdálkodóknál.

Mindez 15.000 méter munkaszélességű műanyag csillagból álló hengert jelentene, ha egymás mellé helyeznénk őket! 1999-ben került forgalomba az 56 cm átmérőjű Simplex csillag is törésálló acélöntvény kivitelben.

Ami a hazai vállalat történetét illeti, Hans Güttler feleségével 1996-ban, Hódmezővásárhelyen alapította meg a Güttler Kft.-t, azzal a céllal, hogy az Güttler gépeket gyártson a nyugat-európai gazdálkodók számára. Időközben a magyarországi piacon is elindult az értékesítés, így az évek folyamán a gyártott gépek egyre nagyobb hányada került a magyar gazdálkodókhoz.

Mintegy 20 év elteltével elmondható, a Güttler talajmunkagépek fejlesztésének jelentős része, hazai fejlesztőmérnökök révén mára már Magyarországon történik, figyelembe véve ezzel a magyar talajviszonyokon túl a kelet-közép-európai növénytermesztők igényeit is.

Hans Güttler, előadásának hátralévő részében a Güttler cég elmúlt évekbeli termékfejlesztéseit foglalta össze, többek között bemutatva a GreenMaster talajművelő–gyepápoló gépet, a SuperMaxx sokoldalú kultivátort, a PrimusPlus szántóföldi kultivátort, valamint a Földmester kompaktort.

Az ebédet a két alkalommal, azonos program mellett megtartott gyakorlati bemutató foglalta keretbe, így azok sem maradtak le a gyakorlati bemutató jelentett látnivalókról, akik a mezőgazdasági munka mellett csak délután jutottak el ki a rendezvényre.

Az első szántóföldi gépbemutató után, az ebéd előtt alkalmunk nyílt a Güttler Kft. értékesítési igazgatójának, Páska Norbertnek a nap során látottakról és hallottakról kérdéseinket feltenni.

Kedves Norbert, röviden összefoglalnád az új üzemetekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat olvasóinknak?
1996-tól, a Güttler Kft. megalapításától egészen 2014-ig, bérelt telephelyen folytattuk mind a gyártói, mind a fejlesztési, valamint az értékesítési tevékenységünket is. Ez a nagyközönség számára most bemutatott, közel 600 millió forintból megvalósult beruházás, azaz az új, immár saját tulajdonú telephely és üzemépület kialakítása 2013 augusztusában vette kezdetét és 2014 novemberére a teljes gyártósorunkat beköltöztetve már birtokba is tudtuk venni a 4000 m2-es csarnokot. A jelenlegi gyártókapacitásunk 2 milliárd forintos forgalom kielégítésére alkalmas, az idei évre terveink szerint 1,2 milliárd forint árbevételt szeretnénk elérni.

Güttler úr előadásában elhangzott, mára már a Hódmezővásárhelyen dolgozó 5-6 magyar fejlesztőmérnök révén a Güttler fejlesztéseinek nagyobb része Magyarországon zajlik. A termékfejlesztés terén nem dédelget-e a Güttler olyan merész álmokat, hogy a lazítás „világában” is megjelenjen?
Egyelőre a mélylazítás, mint termékfejlesztési cél, még nem került előtérbe nálunk. Az alapművelés terén a szántás kiváltására – mint a gyakorlati bemutatón mindenki láthatta – már most is alternatívákat kínálunk szántóföldi kultivátoraink révén.

Hogyan oszlik meg a Güttler Kft. forgalma Nyugat-Európa, Magyarország, ill. Kelet-Európa között?
A forgalmunk 40-45 %-a Nyugat-Európába irányul, melyet a Güttler GmbH-n keresztül bonyolítunk le. A fennmaradó 55-60 %-ot a magyarországi, szlovákiai, szerbiai, romániai, ukrajnai, oroszországi, fehéroroszországi, kazahsztáni értékesítéseink teszik ki. Ha pedig az eladásinkat az elmúlt 10 év tükrében nézzük, akkor elmondhatom, hogy Dél-Amerikától (Chile, Argentína) Kanadáig, ill. Japántól Új-Zélandig értékesítettünk már Güttler talajművelő gépeket.

2015 tavaszán DemoKert elnevezéssel, országszerte több helyszínen kertészeti gyakorlati gépbemutatót tartottatok, melyről az Agrofórum hasábjain is beszámoltunk már. Röviden összefoglalnád e szakmai programsorozat hátterét azoknak, akik esetleg nem olvasták az erről készített beszámolónkat?
Igen, természetesen. E programsorozat hátterében egy szintén új fejlesztésünk, a GreenManager ültetvényápoló állt, amelynek révén gyümölcsösök, szőlészetek sorközének művelésére tudunk a talajok vízháztartását kedvezően befolyásoló megoldást kínálni, mégpedig úgy, hogy a sorközökbe e munkagép segítségével csapadékos időszakbanfűfélék és pillangós növények különböző összetételű keverékét telepíthetjük, attól függően, hogy N-utánpótlásra vagy éppen a nagy talajvíz „eltüntetésére”, elvonására van-e szükség. A GreenManager a gyep alá továbbá vetőmagot, műtrágyát is be tud juttatni.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Krone Show - májusban négy helyszínen

2018. április 27. 16:20

A már hagyományos, ötödik alkalommal meghirdetett Krone Show Rábapordányban, Somogyaszalón, Tiszacsegén és Mezőtúron várja a gazdálkodókat.

Kerner, ezzel csak nyer! ORSZÁGOS KERNER ROADSHOW

2019. július 17. 09:53

Kedves Magyar Gazdák! Gyertek, tartsatok velünk, találkozzunk az országos körút valamelyik állomásán!

Aratás után talajművelés - Kerner kultivátorok a Vektor gépbemutatóján

2019. július 29. 06:26

Július 22-én a Győr-Moson Sopron megyei Bogyoszlón vette kezdetét a Vektor-Holding Kft. országos Kerner roadshow-ja, ami során a gazdálkodók négy innovatív talajművelő eszközt ismerhettek meg.

Gépészet Videó

„Földöntúli élmény” a lébényi réten - Fliegl nyílt nap

2019. szeptember 30. 14:48

A nagyszámú külföldi és hazai meghívottak számára a teljes gyártmány portfóliót bemutató monstre programot szervezetek.