Pályázatok

Egyszerűbb szabályok a földtámogatásban

Agrofórum Online

Az Országgyűlés 2015. június 23-i ülésén elfogadta a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítását.

Az Országgyűlés 2015. június 23-i ülésén elfogadta a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítását.

A módosítás célja a jogszerű földhasználat újraszabályozása oly módon, hogy a gazdák még egyszerűbben juthassanak hozzá a támogatásokhoz.

A jogszerű földhasználatot az MVH saját eljárásában és alapesetben vélelmezi. Igazolására kétség esetén (pl. blokkon belüli túligénylés) és az MVH ellenőrzési eljárásában kerülhet sor a törvény szabályozása szerint. A módosítással a jogszerű földhasználati kategóriák igazodnak az időközben megjelent földforgalmi törvény által használt kategóriákhoz, valamint az eljárásrend életszerűbbé válik. Többek között, lehetővé teszi a jogszerű földhasználat igazolását a haszonbérleti szerződés mellett felesbérleti, részesművelési, szívességi földhasználati, alhaszonbérleti földhasználati szerződés, az 1 hektár alatti a település belterületén elhelyezkedő földek használatára kötött szerződés, továbbá (osztatlan közös tulajdon esetén) a használati rendről szóló megállapodás alapján is. Az 1 ha alatti belterületi földeknél, ha nincs ellenérdekű fél, akkor a földet ténylegesen használó bejelentőt kell jogszerű földhasználónak tekinteni.

A módosítást már a 2015. évben benyújtott egységes kérelmekre induló eljárásokban is alkalmazni szükséges!

Szintén a 2015. június 23-i ülésén döntött a parlament a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról, amelynek révén folytatódik a borászati adminisztrációs kötelezettségek 2010-ben megkezdett egyszerűsítése.

A módosítás lehetővé teszi a nem művelt borszőlő ültetvények hatékony és gyors kezelése érdekében, növény-egészségügyi veszélyeztetés esetén, lehetővé teszi a kényszerkivágást különös figyelemmel az aranyszínű sárgaság szőlőbetegség veszélyes terjedésére. További változás, hogy a 2015. december 31-ig kiadott telepítési jogot a jog birtokosa 2020. december 31-ig telepítési engedélyre válthassa át. Ezzel összefüggésben módosításra került a Hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény is, mely elsősorban a telepítési jogok új rendszerével kapcsolatos végrehajtási szabályokat tartalmazza. Az új szabályozás célja, hogy Magyarország a lehető leghosszabb időt biztosítsa a termelők számára az új rendszerre történő átállásra.

Az Országgyűlés a 2015. június 23-i ülésén döntött továbbá a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és szakmaközi szervezetekről szóló törvényjavaslatról is.

A törvényjavaslat elfogadásával a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII törvény egy megújult, az EU-s szabályozáshoz igazított, ugyanakkor a nemzeti sajátosságokat is figyelembe vevő, modern, áttekinthető és a mezőgazdasági piacok szabályozásának eddigi tapasztalataira is építő törvénnyé vált, amely tovább viszi a korábbi szabályozás jól működő elemeit, egyben biztosítja az uniós termékpiaci szabályozás hazai végrehajtásának kereteit.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

A no-deal Brexit katasztrófa lenne a brit mezőgazdaság számára

2019. szeptember 7. 13:06

A brit farmerszövetség, a National Farmers Union (NFU) levelet írt Boris Johnson miniszterelnöknek, amelyben azt kérte, hogy ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, vámolják meg a tojás, egyes tejtermékek, kertészeti termékek és gabonafélék behozatalát.

Mezőgazdaság Japánban: a drón nem divat, hanem szükség

2018. május 20. 06:38

Japánban 2015 óta be kell jelenteni a mezőgazdasági drónokat, így pontos adatokkal rendelkezik az agrárminisztérium a különböző permetező drónok számáról.

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.

Okosfalvak: így tennék élhetőbbé a magyar vidéket (1. rész)

2018. október 11. 08:28

Szélessávú internet, digitális megoldások, tudatos vidéképítés az Európai Unió célja a magyar kistelepüléseken is.