Növényvédelem

Megkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése

Agrofórum Online

Megkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése, amelyet idén a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködése alapján az Országos Rendőr-főkapitányság helikoptereivel végeznek augusztus végéig.

Megkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítése, amelyet idén a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködése alapján az Országos Rendőr-főkapitányság helikoptereivel végeznek augusztus végéig.

Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese kedden, a börgöndpusztai repülőtéren tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az évek óta tartó légi felderítéssel sikerült a gyomnövény további terjedését megakadályozni, és nem emelkedik tovább a magas pollenterhelés. Hozzátette, hogy a következő lépést a földhasználóknak kell megtenni, és el kell jutnia a lakosságnak odáig, hogy parlagfüvet látva kihúzza azt a földből.

Az elnökhelyettes megjegyezte, hogy a parlagfű nemcsak a legallergénebb növény, hanem gyomnövényként a legnagyobb területet foglalja el kultúrnövények elől és így kárt, mérhető termésveszteséget okoz a mezőgazdaságnak. Jelezte, hogy a gyomnövény elsősorban a lazább homokos talajokat kedveli, ezért főként Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében gyakori az előfordulása.

Jordán László irreális célnak nevezte a parlagfű teljes kiirtását, szerinte inkább olyan mértékben kellene visszaszorítani, ami az allergiások és a mezőgazdaság számára is elfogadható. Elmondta, az agrárigazgatás koordinálja a parlagfű elleni védekezést, a földhivatalok végzik a felderítést. A virágbimbós állapotú parlagfűvel fertőzött területek esetén a növény- és talajvédelmi hatóságok rendelik el a közérdekű védekezést, a kényszerkaszálást, később pedig a terület legális használója ellen eljárást indítanak és megbírságolják.

Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: immár öt éve hajtanak végre helikopteres felderítést, amellyel rövid idő alatt olyan területeket is elérnek, amely földi úton nem lehetséges. Hozzátette: az ország bármely megyéjében végezhetnek légi felderítést egészen augusztus 26-ig, a földi bejárás július 1-től a vegetációs időszak végéig, október végéig tart.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy az európai uniós országok közül Magyarország a legfertőzöttebb. Ukrajna, Románia és Szerbia is nagyon fertőzött, de ezek az országok kevésbé törekszenek a gyomnövény visszaszorítására, így jelentős mértékben hozzájárulnak Magyarország levegőjében a pollenkoncentráció emelkedéséhez.

Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal élelmiszer-biztonsági és földművelésügyi főosztály vezetője közölte, hogy Fejér megyében minden évben meghatározott útvonalon történik a légi felderítés. A tevékenység hatékonysága nagy, hiszen 2011 óta jelentősen csökkent a parlagfűvel borított területek száma a megyében.

Elmondta, tavaly 163 eljárást indítottak mintegy 160 hektár parlagfűvel fertőzött terület miatt és 102 alkalommal, több millió forint bírságot szabtak ki.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Jubileumot ünnepel a Nufarmer Magazin (ingyenesen letölthető PDF)

2019. április 2. 06:17

Magazinunkban több kiváló, elismert szakember ismerteti tapasztalatait az évelő egyszikű gyomnövényekről csakúgy, mint a vetésfehérítővel vagy a zöldítéssel kapcsolatos növényvédelmi problémákról és megoldási lehetőségekről.

A kukorica gombás betegségei és ellenük való védekezés – A kukorica csövét károsító betegségek (2/1.)

2019. június 8. 04:36

A kukorica a legnagyobb területen termesztett, egyben legfontosabb takarmánynövényünk, bár az elmúlt években változást mutat a felhasználás szerkezete. Az élelmiszeripari hasznosítása fokozatosan nő, jelenleg mintegy 2,7 millió tonna, ezzel ellentétben takarmányként egyre kevesebbet (2,3 millió tonna) használunk fel. A hazai piacra szánt kukoricánál a deoxinivalenol (DON), és az aflatoxin mennyiségét kell tanúsítvánnyal igazolni, míg az exportra szánt tételeknél akár 4-5 féle toxinra is kérhetnek vizsgálatot.

A csemegeszőlő-termesztés növényvédelmi kihívásai

2019. március 23. 10:36

A csemegézés a termesztési precizitás mellett fokozottabb figyelmet, megelőző jellegű hozzáállást és kiemelt növényvédelmi szakértelmet igényel, annak ellenére, hogy azonos kórokozóktól, kártevőktől, járványoktól, időjárási nehézségektől kell évről évre megvédeni a termést, mint a borszőlő esetén.

Újdonság a Syngenta kínálatában - nemcsak véd, többletet is ad a kalászosnak

2019. január 24. 09:54

Több éves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként a kalászos gabona területén 2019-től elérhető a gazdálkodók számára az Elatus Era. A készítmény a rozsda, a szeptória, a foltbetegségek és a fuzárium ellen is sikerrel vethető be, emellett markáns zöldítő-termésnövelő hatással is rendelkezik.