Szőlő-Bor

A tavalyihoz hasonló szőlőtermésre számít a hegyközségi tanács elnöke

Agrofórum Online

A tavalyihoz hasonló szőlőtermésre számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke; Tornai Tamás a Kossuth rádió G7 gazdasági magazinjában vasárnap azt mondta, pontos becslési adatokat a jövő héten elején tudnak majd közölni.

A hegyközségi vezető a magyar szőlő- és borágazat helyzetéről szólva azt mondta, a legtöbb borvidéken a terméseredmények jobbak lesznek, mint a tavalyi, ugyanakkor két borvidéken – a tokajin és a kunságin – csökkenésre lehet számítani. Utóbbinál azért, mert jégverés pusztította el a termés egy részét.

Arról is beszélt, egyre többen tudatosan választják a magyar bort, és a hazai fogyasztásban 10 százalék alatt van az importbor. Az éves borfogyasztás fejenként 23 liter, ez lényegesen kevesebb, mint évtizedekkel korábban, amikor 35 liter volt. Elmondta, hogy a hegyközségeknek 43 ezer tagja van, de az ágazatban ennél többen dolgoznak. Az ágazatnak mintegy 100 milliárd forintos az éves kibocsátása a palackos borokkal együtt.

Arra a felvetésre, hogy az alföldi szőlősgazdák kilátástalannak érzik a helyzetüket a gyenge minőségű, alacsony alkoholtartalmú olcsó importborok miatt, azt mondta, számos javaslatot tettek, ezek között azt, hogy csak elkülönítetten lehessen az importborokat tárolni. Egy javaslatuk tartalmazza azt a lehetőséget is, hogy a beérkező szállítmányokról két nappal korábban információt kapjon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, és hogy gyanú esetén megtilthassa a szállítójárműből a bor lefejtését.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Othello, Noah: továbbra se készülhessen bor ezekből a szőlőkből!

2019. január 29. 09:43

Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból.

Foglalkoztatási gondok a szőlő-bor ágazatban

2019. november 4. 09:47

A munkaerőhiányhoz való alkalmazkodás során a kézi munkafolyamatok csökkentése, a béremelés és a vonzó körülmények kialakítása tűnik a leggyakoribb stratégiának.

A szőlő termésének rothadása

2018. december 30. 04:36

A szőlőbogyó rothadásának különböző okait elemzi a szerző, valamint a rothadás elleni védekezési lehetőségekről számol be.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.