Bulvár

Ismét traktorok lephetik el Budapestet – az LMP a fővárosba hívja tüntetni a gazdákat

Agrofórum Online

Ismét traktorok lephetik el Budapestet – az LMP a fővárosba hívja tüntetésre a gazdákat az állami földek eladása miatt.

Ismét traktorok lephetik el Budapestet – az LMP a fővárosba hívja tüntetésre a gazdákat az állami földek eladása miatt.

Sallai R. Benedek a Magosz elnökének nyilatkozatára hivatkozva azt mondta: az állam által kötött szerződéseket tiszteletben tartják, vagyis bérlőkkel adnának el 300-400 ezer hektárnyi állami termőföldet húszéves elidegenítési tilalom mellett, húsz évre szóló hitellel. Egy lapinterjúból az is kiderül, hogy az ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokat még augusztusban a Ház elé terjesztenék.

„Ahány traktort meg tudunk mozgatni, ahány gazdálkodót meg tudunk mozgatni, mindenkit ide fogunk hívni a fővárosba, hogy megakadályozzuk ezt a földrablást, ami készül. És ezek szerint augusztusban már ezek jogszabályi előkészítése zajlik. Arra kérem önöket, hogy segítsenek abban, hogy erről minél többen halljanak. Mert ez a termőföld, amit most szét akarnak hordani, ez mindannyiunk tulajdona, és nagyon jó lenne, ha ez nem valósulna meg” – mondta az LMP-s országgyűlési képviselő.

(MNO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

High-Tech a mindennapi mezőgazdaságban - Vevőtalálkozóra hív a MAGTÁR Kft.

2018. április 17. 05:31

STEYR traktorok, öntözéstechnika, munkagépek és Damman permetezőgép. A gépvásárral egybekötött rendezvényen ráadásul értékes ajándékokkal várják vendégeket.

Hatékony traktorok Perkins és Deutz motorral

2020. július 10. 11:25

Innováció: Az ArmaTrac traktorgyár az egyszerűséget és a hatékonyságot tartja szem előtt a traktorok tervezésekor azzal a céllal, hogy egyszerűbbé tegye a gazdálkodók életét.

Continental: TractorMaster és CombineMaster

2018. április 20. 07:15

Új név és programbővítés.

Kamu traktorhirdetéssel, műtrágyával és élő állatokkal csaltak a sárvári férfiak

2018. október 24. 17:05

A vádlottak 2016. augusztusa óta 48 embert csaptak be különböző internetes hirdetéseken keresztül, akiknek összesen több mint 43 milliós kárt okoztak.