Terményárak

Nőhet a magyar akácméz kivitele Japánba

Agrofórum Online

Az első konténer feldolgozott, csomagolt mézet már el is indították a szigetországba.

Növekedhet a magyar akácméz exportja a Távol-Keletre, miután az egyik legnagyobb Japán áruházlánc, a CGC Japan felvette az Aranynektár Kft.-t beszállítói sorába. Az első konténer feldolgozott, csomagolt mézet már el is indították a szigetországba – mondta a dunavarsányi társaság vezetője az MTI-nek.

Az új értékesítési csatorna jóvoltából akár megháromszorozódhat a társaság elmúlt években Japánba irányuló mézexportja, elérheti a 600 tonnát, megközelítően egymilliárd forintot – fejtette ki Takács Ferenc. Hozzátette: ennek gazdasági jelentőségét emeli, hogy az elmúlt három év kedvezőtlen időjárása következtében az eladható magyar méz mennyisége csökkent, így a piacok egy része elveszett, és az idén a kaptárakból begyűjtött bőséges méztermést nehezebb eladni a külpiacon.

A szakember ismertetése szerint az évente átlag 22-24 ezer tonna előállított magyar méz nagyobb hányada exportra kerül, ez mintegy 70 milliárd euró értéket jelent, ami az agrárkivitel hozzávetőleg egy százalékát teszi ki. Az 1989-ben alakult Aranynektár Kft. tavaly 3000 tonnányi feldolgozott mézet exportált 4,5 milliárd forint értékben.

A társaság éppen a japán piaci lehetőség bővülésére alapozva új csarnok építését, két modern csomagolósor beállítását tervezi, amivel további 1500 tonna méz értékesítése válik lehetővé. A 300 millió forint értékű beruházáshoz a saját forrás mellett pályázati pénzekre is számít a vállalkozás – mondta Takács Ferenc.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Ismét igényelhető támogatás a méhészeti nemzeti programból

2020. február 20. 17:03

Támogatás igényelhető a méhészek által méhanya és különböző méhészeti eszközök, valamint termelői mézesüveg és méz-zárszalag beszerzésére, továbbá méhegészségügyi költségekre.

Kifizetési kérelem benyújtási határidő közeleg a méhészeknek

2019. március 21. 06:18

A jóváhagyott, vagy részben jóváhagyott kifizetési kérelem esetében a méhész-gazdálkodónak a támogatott vényköteles és nem vényköteles gyógyszerek, illetve a gyógyhatású készítmények teljes csomagolóanyagát legalább 2019. október 15-éig meg kell őriznie.

Veszélyt jelent a méhekre a neonikotinoid hatóanyagcsoportú rovarirtó

2018. március 6. 14:08

2013-tól hazánkban is tilos a neonikotinoid hatóanyagokkal csávázott vetőmagok forgalmazása és felhasználása

Csekély összegű támogatást kaphatnak a méhészek

2019. július 12. 13:03

A kérelmező a 2018. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 500 Ft támogatásra jogosult.