Terményárak

KSH: 3,8 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak augusztusban

Agrofórum Online

A növényi termékek ára 0,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 11,1 százalékkal mérséklődött.

A mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek augusztusban az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 0,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 11,1 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart. Augusztusban a gabonafélék ára 7,4 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 7,8, a burgonyáé 3,9, a gyümölcsféléké 17 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 8,6, az állati termékeké 17 százalékkal csökkent augusztusban. Az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékeké 3,3, az élő állatok és állati termékeké 9,2 százalékkal. A búza felvásárlási ára 0,5 százalékkal emelkedett, a kukoricáé továbbra is csökkent, 17 százalékkal.

A vágósertés ára 12 százalékkal csökkent éves összevetésben, de felvásárlási átlagára január óta emelkedik. A tej termelői ára 21 százalékkal visszaesett. A felvásárlási ár januárban literenként 91 forint volt, augusztusban – júliushoz hasonlóan – 76 forint.

A szeptemberi mezőgazdasági termelői árakat november 11-én teszi közzé a KSH.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Drámaian csökkentek a zöldségfélék hozamai - Ennyibe kerül a burgonya, a káposzta, a sárgarépa és a hagyma

2018. november 29. 10:44

A zöldség- és gyümölcstermelők európai egyesülete (PROFEL) szerint az elmúlt 40 évben nem tapasztaltak hasonló válságot a gazdák, az aszály miatt ugyanis a zöldségfélék hozamai drámaian csökkentek.

Régi-új kedvelt zöldségünk, a spenót

A spenót felhasználását tekintve fontos ipari növény a mélyhűtőipar, a szárítóipar és a konzervipar számára. Friss fogyasztásra sokkal kevesebbet használunk, mint a feldolgozóipar.

Klór: méreg vagy tápanyag?

2019. május 7. 08:41

A növénytermesztésben, különösen a zöldség- és gyümölcskultúrák esetében, gyakran említjük a klórérzékenységet, mint fontos növénytulajdonságot a trágyaanyagok megválasztásánál.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.