Növénytermesztés

Az őszi búza csupán kétharmada hajtott ki Ukrajnában

Agrofórum Online

A szokásosnál kevesebb gabonát vetettek az idei őszön a Fekete-tenger környékén.

A szokásosnál kevesebb gabonát vetettek az idei őszön a Fekete-tenger környékén, ezért a kereskedők szerint Ukrajnában legfeljebb 14-18 millió tonna búzát takaríthatnak be jövőre az idei mintegy 25 millió tonnával szemben.

A Fekete-tenger térségének legnagyobb búzatermelője Ukrajna és Oroszország egyaránt a szokásosnál kevesebb őszi búzát vetett a szárazság miatt: a tengermelléken a búzaföldek 11 százaléka maradt bevetetlenül. Emiatt a Reuters hírügynökség által idézett elemzők azt jósolják, hogy a két ország búzaexportja jelentősen visszaesik a most folyó 2015/2016-os termelői évben.

Tatjána Adamenko, az ukrán meteorológiai intézet mezőgazdasági osztályának vezetője arról számolt be, hogy a száraz talajban a vetés mindössze ötöde hajtott ki Zaporizzsja, 22 százaléka pedig Dnyepropetrovszk környékén. Ugyancsak katasztrofális a helyzet a Poltava, Harkov és a Donyetszk régióban.

Emiatt az UkrAgroConsult nyolc százalékkal 17,5 millió tonnára csökkentette a jövő évi ukrán búzatermésre vonatkozó előrejelzését. A cég elemzője, Jelizaveta Malisko az ország búzatermelő régióinak adatait összesítve kijelentette, hogy az őszi búzavetés 62 százaléka hajtott ki, de ebből is harminc százalék nagyon rossz állapotban van, ezért kellett mérsékelni a 2016-ra vonatkozó előrejelzést.

A térséget sújtó aszály miatt az előrejelzések szerint ugyanakkor Romániában és Bulgáriában várhatóan szintén kevesebb olajos növényt takaríthatnak be jövőre.

(http://blog.syngenta.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Medallon Premium 2020. – Ne hagyjuk, hogy az évelő gyomnövények irányítsák döntéseinket!

2020. július 1. 05:37

Szántöldjeink évelő gyomokkal erősen fertőzöttek. Mezei acat, fenyércirok kolóniák keserítik meg kultúrnövényeink életét. Tegyünk ellene, hogy visszanyerjük a termőföldjeink kultúrállapotát! 

Elkészült a Syngenta kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisa

2020. június 25. 12:49

Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron.

Jallon hibridárpa: a többlettermés idén sem maradt ígéret

2019. július 15. 09:03

A Jallon hibridárpa kedvezőtlen adottságú talajokon is kiváló terméseredményekre képes.

559 nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen

2019. március 7. 07:58

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.