Állattenyésztés

Indul a magyar tenyész- és versenylovak kínai exportja

Agrofórum Online

Február elején megkezdődhet a magyar tenyész- és versenylovak szállítása Kínába.

Csaknem egy éves előkészítést követően, február elején megkezdődhet a magyar tenyész- és versenylovak szállítása Kínába. A 9 kiválasztott ló Magyarországon és Kínában is szigorú karanténban tölt egy-egy hónapot, mielőtt új gazdáikhoz kerülnek. A kínai élőállat-export a hazai lóágazat kiemelkedő sikere, amely egyben a magas színvonalú magyar lótenyésztés és az állategészségügyi szolgálat elismerése is.

Az élőállat-export megvalósítása érdekében 2015 januárjában látogattak először Magyarországra a kínai hatóság szakemberei. A sikeres auditot a protokoll-előírások és a kísérő dokumentumok elfogadása követte, majd tavaly novemberben már a lóexporttal kapcsolatos ellenőrzések elvégzésére érkezett hazánkba egy kínai hatósági állatorvos. A szakember másfél hónapos ittartózkodása alatt többek között részt vett a lovak és a karantén helyszínének kiválasztásában, az állatorvosi vizsgálatokon, valamint a laboreredmények kiértékelésében. A kínai szakember elismerősen nyilatkozott a magyar lótenyésztés és -tartás magas színvonaláról, a magyarok lovak iránti szeretetéről, valamint a hazai állategészségügyi hatóság felkészültségéről.

A szállításra kiválasztott 9 ló (3 mén és 6 kanca) jelenleg a kínai hatóság által megjelölt karantén helyszínén, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyik telepének elkülönített istállójában tartózkodik. Az állatoknak a 30 napos karantén alatt a teljes személy- és állatforgalom tilalma mellett, elkülönített takarmányt és gondozószemélyzetet is biztosítanak.

Az elkülönítés január végéig tart, ezt követően a lovaknak a Kínába való megérkezés után is egy hónapot karanténban kell tölteniük és ismét át kell esniük a szükséges vizsgálatokon. Az állatokat előreláthatólag március 1-jén adják át új tulajdonosaiknak

A magyar lovak iránti érdeklődés továbbra is jelentős Kínában, ezért az első sikeres szállítás után újabb vásárlási igény várható. A kínai hatóság a kedvező tapasztalatok után előzetesen javasolta a protokoll felülvizsgálatát és enyhítését, amit a Földművelésügyi Minisztérium az első sikeres kiszállítást követően haladéktalanul kezdeményezni fog.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Két Pest megyei lónál is kimutatták a fertőző kevésvérűséget

2019. november 27. 09:03

Megelőző vakcinázás/oltás és a fertőzött állatok gyógykezelése jelenleg nem lehetséges, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.

Magyar sportlovak versenyezhetnek Kínában

2019. október 25. 05:39

A lovak értékesítése annak az együttműködésnek az első eleme, melyet a felek tervei szerint több területet is értintő szakmai együttműködés és újabb lovak szállítása követ.

250 millió forinttal támogatják a lótenyésztőket

2020. július 29. 14:17

A koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági hatások – a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása révén - érzékenyen érintették a lovas ágazatot is.

Elítélték, amiért borzalmas körülmények között tartotta haszonállatait

2019. február 26. 10:03

A szakhatóság munkatársai a telephelyen több mint egy tucat kecske, egy juh és egy szarvasmarha tetemét találták meg. A láncra vert kutyák előtt állati csontok és végtagmaradványok voltak, azt bizonyítva, hogy a férfi az elpusztult jószágokkal etette a kutyáit.