Gépinfo

Új gépeket mutat be a Kühne Zrt. az AGROmashEXPO kiállításon

Agrofórum Online

Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.

Két új, saját tervezésű és gyártású gépet is kiállít a jövő héten kezdődő AGROmashEXPO-n a mosonmagyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. (Kühne Zrt.), amelynek magágykészítője elnyerte az agráripari kiállítás hazai termékfejlesztési különdíját – tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.

Süli Csaba kiemelte, hogy a cégnél folyamatos a fejlesztés. A Kühne Zrt. gépei több mint 90 százalékban saját gyártmányok, a hidraulikai elemek kivételével szinte minden a cég üzemegységeiben készül – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kifejtette: a mosonmagyaróvári Kühne Zrt. nyeresége 2014-ben mintegy 370 millió forint, a belföldi értékesítés nettó árbevétele pedig közel 2,5 milliárd volt. Ezekhez képest a tavalyi adatok néhány százalékos emelkedést mutatnak – közölte.

Süli Csaba kitért arra is, hogy 2020-ig szeretnék megduplázni a mezőgazdasági gépek értékesítését. A Kühne Zrt. és a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport ugyanis 1999 óta gyárt Credo buszokat, és ez biztosítja a mosonmagyaróvári gépgyár bevételének több mint 40 százalékát. A vezérigazgató utalt a cég tavaly elkezdett, mintegy fél milliárd forint értékű beruházására is. Az autóbuszgyártó csarnok bővítése egy hónapon belül befejeződik – mondta Süli Csaba. Majd hozzáfűzte: 2016-ra szintén több százmillió forintnyi fejlesztést terveznek.

A mintegy 300 főt foglalkoztató Kühne Zrt. elsősorban a magyarországi piacra gyártja termékeit, de kis mennyiséget értékesítenek Ausztriában és Szlovákiában is. Éveken át jelentős megrendelést kapott a gépgyár még Ukrajnából, de a kialakult bizonytalan politikai helyzet miatt ez most megszűnt – említette meg a vezérigazgató. Mint mondta, szeretnének további megrendelőkre szert tenni, ehhez szükséges az innováció és a Kühne márkanév még szélesebb körű megismertetése.

A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját. Magyarországon egyedülálló, hogy egy cég, profilját megtartva, ennyi ideje folyamatosan működik és még rentábilis is – fogalmazott a vezérigazgató. Az évforduló alkalmából növelik a Kühne Múzeum alapterületét is. „Kapunk gépeket felajánlásokból, de mi is találtunk például egy működőképes egyhengeres benzinmotort az 1920-as évekből, ez igazi kuriózum” – említette.

(MTI)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Együttműködés a Pöttinger és a Magtár Kft. között

2018. november 15. 05:48

A Magtár Kft., a Pöttinger prémium kategóriás szálastakarmány betakarító gépeinek forgalmazásán túl, a szerviz és alkatrészellátás hátterét is biztosítja.

Lemken újdonságok az AgrárgépShow-n - Rubin 10 rövidtárcsa és Diamant 16 eke

2019. február 3. 15:58

A Lemken 2019-ben is bemutatta Budapesten a legújabb talajművelő gépeit. Az ősszel Franciaországban debütáló eszközöket a magyar gazdálkodók az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon járhatták körbe.

A szója a zöldítésen kívül is csábító a gazdáknak

2018. március 12. 19:39

A Karintia Kft. tapasztalatai szerint a szójatermesztésben nem lesz jelentős változás, a bioszójával kevesen fognak próbálkozni, a zöldítést pedig más módon oldják meg a termelők.

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2020 - Termékfejlesztési díj pályázat díjazottjai

2019. december 17. 10:48

Lezárult a 2020. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow Termékfejlesztési díj pályázatainak bírálata. Az idei évben is Hazai és Nemzetközi díjakra lehetett nevezni, gépesítés, input / szolgáltatás és digitalizáció kategóriákban.