Bulvár

Négy éjszakán keresztül szállítják a Nitrogénművek új berendezéseit (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Négy éjszaka alatt éri el Pétfürdőt a különleges szállítmány. Mindent el kell takarítani az útjából.

Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj halad rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81-es úton vasárnaptól csütörtökig, éjszakánként – tájékoztatott a Bau-Trans Kft. A cég közleménye szerint a konvoj nagyjából 200 méter hosszú, 7 méter széles és 7 méter magas. Tavaly ugyanezen az útvonalon egy 8,5 méter magas szállítmányt már sikerrel célbajuttattak.

A konvoj a péti Nitrogénművek új üzeméhez szállít berendezéseket, egyebek mellett abszorpciós tornyokat, hűtőkondenzátort és előmelegítőt. A mintegy 100 kilométeres utat négy éjszaka alatt teszik meg. A terv szerint vasárnap este tizenegy óra után kicsivel indult a konvoj, az első éjszaka Bakonysárkányig jutottak.

A konvoj útját idén is négy hónapos előkészítő munka előzte meg. Többször bejárták az útvonalat, amelyen statikai és talajmechanikai méréseket végeztettek – írták. A szállítmány áthaladásának idejére hétszer hétméteres űrszelvényben mindent el kell távolítani, lebontják, majd visszaépítik a jelző- és hirdetőtáblákat, valamint a hétméteresnél alacsonyabban futó felsővezetékeket. A fák gallyait szükség szerint levágják, az érintett szakaszokra pedig teljes útzárt rendelnek el.

A konvoj két, villamosított vasúti átkelőn és egy dízeles vonalon is keresztülhalad. Nagyszentjánosnál az 1-es vonalat, a 7204-es úton Inota és Nádasdladány közt a 20-as vasútvonalat keresztezi, Nagyigmándnál pedig a Komárom–Fehérvár vonalaon halad keresztül a szállítmány. Az áthaladás előtt és után is vágányzár lesz érvényben, mivel a vasúti felsővezetéket a kellő mértékben meg kell emelni, a szükséges infrastruktúrát el kell bontani – majd visszaépíteni.

A szállítmány útját az önkormányzatokkal is engedélyeztetni kellett, mivel az érintett településeken hat–nyolc órán keresztül szünetel majd az áram-, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatás.

A konvoj Gönyűn, Nagyszentjánoson, Banán, Bábolnán, Nagyigmándon, Móron, Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön, Csóron, Nádasdladányban, Ősin, Berhidán és Pétfürdőn halad keresztül.

(IHO.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

A hatékony tápanyag-gazdálkodás a sikeres növénytermesztés alapja

2017. február 26. 08:36

Részletes tudósításunk az „I. Pest megyei szakmai nap a tápanyag-gazdálkodásról” című szemináriumról.

Nitrogénművek Zrt.: Teljesen megújul Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező műtrágyagyára

2016. szeptember 23. 10:02

Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül, aminek eredményeként a komplett gyár megújul.

Nitrogénművek: Hamarosan lezárul az 500-ak Klubja kísérletsorozat

2015. május 6. 10:45

Az osztott parcellás szántóföldi műtrágyázási demonstrációs programban részt vevő gazdák termőhelyre és növényre szabott szaktanácsadást és tápanyag-utánpótlást kaptak.

A növénytermesztőket kiszolgáló integrált szervezetet hozott létre a Nitrogénművek

2014. október 7. 15:24

A Nitrogénművek Zrt. a műtrágya mellett már vetőmag- és növényvédőszer-értékesítéssel, valamint terménykereskedelemmel is foglalkozik.