Növényvédelem

A KITE kínálatában – Biológiailag kontrollált növényvédelmi megoldások

Agrofórum Online

Biológiai növényvédelmi kínálatát a KITE Zrt. a Syngenta Bioline-nal együttműködve fejlesztette ki.

Változnak a fogyasztói igények, aminek következtében egyre inkább a középpontba kerülnek egészséges élelmiszerek – mondta Hadászi László, a KITE fejlesztési igazgatója 2016. június 2-án a „Biológiailag kontrollált növényvédelem és biostimulátorok” című rendezvényen, a KITE Zrt. derecskei, kertészeti telephelyén. A lakosság többsége ma már kizárólag a vegyszermentesen megtermelt élelmiszert tartja egészségesnek, pedig a szakemberek tudják, hogy korszerű, jól megválasztott növényvédelmi beavatkozásokkal is lehet egészséges és biztonságos élelmiszert termelni.

Az említett lakossági igényt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert aki ezt teszi, előbb-utóbb piacait fogja elveszíteni – mondta az igazgató. A megoldást az integrált növényvédelemre való áttérés jelenti, amelyben a hasznos élő szervezetek felhasználásának, illetve ezek zöldség, gyümölcs és dísznövény hajtató kertészetekbe való betelepítésének a jelentősége kiemelkedő.

Biológiai növényvédelmi kínálatát a KITE Zrt. a Syngenta Bioline-nal együttműködve fejlesztette ki. Kínálatukban összesen nyolc makroszervezet szerepel. Ezek egy jól körülhatárolható integrált növényvédelmi program keretében eredményes biológiai védekezésre nyújtanak lehetőséget zöldség, gyümölcs és dísznövény hajtató kertészetekben a termesztett kultúrák legjelentősebb kártevői ellen.

Az integrált növényvédelmi program okszerű, időzített és szigorúan meghatározott szerekre korlátozott kémiai növényvédelmi kezelésekből és hangsúlyozottabban biológiai védekezési megoldásokból áll. Ez utóbbiak közül eredményes megoldást kínál:
– hajtatott paprika, uborka, tojásgyümölcs, szamóca és dísznövényekben károsító tripszek, molytetű és szélesatka ellen ragadozó atka (Amblyseius swirskij) kitelepítése;
– hajtatott paprika, szamóca és dísznövényekben károsító tripszek, atkák, levéltetvek, lepke kártevők ellen virágpoloska (Orius laevigatus) kitelepítése;
– hajtatott paprika, paradicsom, uborka, szamóca és dísznövényekben károsító levéltetvek ellen levéltetű fürkész (Aphidius Colemani) kitelepítése;
– hajtatott paprika, uborka, paradicsom, tojásgyümölcs, szamóca és dísznövényekben károsító kétfoltos takácsatka ellen ragadozó atka (Phytoseiulus persimilis) kitelepítése;
– hajtatott paradicsom, uborka, tojásgyümölcs és dísznövényekben károsító üvegházi molytetű, dohányliszteske ellen fürkészdarázs (Encarsia formosa) kitelepítése;
– hajtatott paprika, uborka, tojásgyümölcs és dísznövényekben károsító üvegházi molytetű, dohányliszteske ellen földi posztméh (Bombus terrestris) kitelepítése.

A védekezés sikerét a termelőket segítő szaktanácsadási rendszer garantálja, amely rendszeres állományvizsgálat alapján közösen összeállított integrált növényvédelmi programot kínál.

Ehhez a betelepítendő élő szervezeteket a KITE Zrt. olyan egyedi kiszerelési egységekben biztosítja, amelyek a piacon, egyedülálló módon garantálják a makroszervezetek hatékonyságát.

Szélesebb értelemben a biológia védekezés része a növény kondíciójának fenntartása is, amely különféle termésnövelő anyagok (műtrágyák, szerves trágyák, ásványi trágyák, a talajéletet segítő mikrobakészítmények, talaj- és növénykondicionálók) használatával érhető el.

A KITE Zrt. kultúránként konkrét termékekre lebontott technológia javaslattal áll a termelők rendelkezésre. A paprika termesztésben ajánlott készítmények például:
– RHYZO gyökeredést serkentő jobb gyökeresedést, erősebb gyökérzetet eredményez;
– DELL” AGRO PLUS biostimulátor erősebb vegetatív és generatív fejlődést ígér, nő a stresszel szembeni ellenállás;
– CAOS, ill. KATON termékek alkalmazásával célzott tápelem pótlás (Ca, K) valósítható meg;
– MOLIBORO és TUNDAMIX termékekkel a mikroelem hiány előzhető meg;
– FOSVIT speciális termék növeli a növény ellenálló képességét a biotikus stresszel szemben.

(Agrofórum Online – Demes György)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Olajtökvetéseink gyomnövényei

2019. március 20. 07:35

Az országos szántóföldi gyomfelvételezések az olajtökkultúrára nem terjednek ki, ugyanakkor a gyomszabályozási stratégiák hatékonyságának növelése céljából fontos lenne a magyarországi olajtökvetések gyomviszonyainak naprakész ismerete. E tanulmány célja, hogy egyfajta hiánypótlásként bemutassa a hazai olajtökvetések legfontosabb gyomnövényeit.

Baktériumos betegségek elleni védelem újabb kihívása csonthéjasokban

2019. november 16. 12:58

Az elmúlt időszakban (2017-2018) egy Fejér megyei kajszi és egy Pest megyei őszibarack ültetvényben a sztigminás betegség tüneteivel könnyen összetéveszthető, baktérium okozta levél- és termésfoltosság fellépését figyeltük meg.

Száraknázó lepkék elterjedése és jelentőségük a világ kukoricatermesztésében

2018. november 22. 10:50

A száraknázók a velük együtt élő összes kártevőt figyelembe véve az adott termőterület legveszélyesebb károsítói, melyek elleni küzdelem az esetek többségében konkrét technológiába illesztett biotechnológiai vagy kémiai védekezést is megkövetel. A különböző kontinensek, és azok régióinak jelentős, kukoricaszárat aknázó lepkefajaival és azok elterjedési területeivel ismerkedhetünk meg az írás segítségével.

Bemutatjuk a Farmet Fantom PRO kultivátort

2020. május 19. 09:47

A Farmet Fantom PRO egy sokoldalúan használható félig függesztett kultivátor, amelynek szerepe egyre inkább fel fog értékelődni a talajművelés változó trendjeinek tükrében. A szigorodó vegyszerhasználati szabályok szükségessé teszik a mechanikai gyomirtás egyre intenzívebb alkalmazását, ugyanakkor igényként merül fel a minimális talajbolygatás, a lehető legsekélyebb művelés és a talajok nedvesség-veszteségének csökkentése.