Növénytermesztés

Az előzetes termésbecslések alapján jó aratásra lehet számítani

Agrofórum Online

Az előzetes termésbecslések alapján jó eredményekre lehet számítani az idén, őszi búzából hektáronként 5 tonnás termés várható.

Az előzetes termésbecslések alapján jó eredményekre lehet számítani az idén, őszi búzából hektáronként 5 tonnás termés várható – mondta aratónapi köszöntőjében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton Jászapátin.

A mintegy 1 millió hektáron vetett őszi búzából Czerván György szerint csaknem 5 millió tonna búza kerül majd a magtárakba, jó minőségben. Így a termés bőven fedezi majd az ország kenyérgabona-, illetve takarmánybúza szükségletét, és exportra is jut.

Hozzátette: az őszi búza mintegy 10 százalékát Jász-Nagykun-Szolnok megyében vetették el, illetve takarítják be, a Jászságban a termőhelyi adottságok miatt 4,1 tonna körüli a terméseredmény, de ez eltérő gazdálkodónként. Megjegyezte: a növénytermesztésen belül az őszi búza mellett a kukorica vetésterülete a legjelentősebb, a kukoricát is mintegy 1 millió hektáron termesztik.

A búzaárak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 10-15 százalékkal csökkentek, az északi féltekén mindenhol jók a terméskilátások  és a világkészletek is magas szintűek – számolt be. A gabona esetében – nem csak a búzánál, hanem a kukoricánál is – az árakat a világpiac határozza meg, a magyarországi jó vagy kevésbé jó terméseredmények ezt nem tudják befolyásolni – fűzte hozzá. Az utóbbi napokban enyhe emelkedés látszik a búzaáraknál és a sertés esetében is – közölte.

Czerván György kiemelte: Magyarország mezőgazdasági ország és a magyar gazdaság jobban teljesít. Hozzátette: 2010 óta 55 százalékkal emelkedett a magyar mezőgazdaság kibocsátása, ami kiváló eredmény. Az agrárexport évek óta töretlenül nő és jelentős szerepe van a nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának megőrzésében, gyarapításában – közölte. Az államtitkár elmondta: ez a GDP-termelés szempontjából viszonylag kicsi ágazat nemzetgazdaság  külkereskedelmi aktívumának 30-45 százalékát „teszi le a nemzetgazdaság asztalára”, ami kiváló eredmény.

Kitért arra, hogy az állatállomány és a mezőgazdasági foglalkoztatás folyamatosan nő. Aláhúzta: nagyon fontos, hogy a közös agrárpolitikán belül jelenleg 2020-ig kiszámítható támogatási rendszere van az országnak, ezen belül az ágazatnak és már elkezdtek dolgozni a 2021 utáni terveken.

Czerván György arról beszélt, hogy az ágazatban elsősorban piaci gondok merültek fel, amely a sertés-, illetve tejágazatot érinti jelenleg hátrányosan. Kiemelte ugyanakkor, hogy mindezek ellenére stabil, kiszámítható perspektivikus a magyar mezőgazdaság, amelyen belül a szántóföldi növénytermesztés meghatározó Magyarországon, 40-60 százalék az aránya.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Duplán jó duó

2018. szeptember 11. 13:54

Nem kell kompromisszumot kötnie! Vannak olyan búzafajták, amelyeknél a kiemelkedő termőképesség mellé megbízható malmi paraméterek társulnak. Az Agromag Kft. olyan szerencsés helyzetben van, hogy a termékpalettáján szerepel két ilyen fajta is. A hitelesség kedvéért egy olyan kísérletsorozat eredményeinek segítségével fogom bemutatni ezt, amely mindenki számára elérhető.

Csak közepes a termés őszi búzából

2019. augusztus 15. 13:37

Az idei aratási idény véget ért, befejeződött az összes nyári aratású szántóföldi növény betakarítása. Az idei nyár első felét jellemző, viharokkal tűzdelt időjárás ellenére a gazdálkodóknak sikerült tartani az aratás átlagos ütemtervét.

Az idei kalászos szezon messze elmaradt az ideálistól – elég, ha csak az idei év első négy hónapját vesszük górcső alá a lehullott csapadék tekintetében

2020. július 1. 10:18

Az időjárás az elmúlt években egyre hektikusabbá vált, egyre többször találkozunk aszály miatt bekövetkező károkkal. Ezek mérséklésében komoly szerepet játszik a terület adottságainak megfelelő agrotechnika, és a fajta/hibrid kiválasztása.

Színre lép az új generáció: Ascra Xpro

2019. január 16. 06:36

Új korszak kezdetéhez érkezett a magyarországi kalászos gabona termesztés: változik (csökken!) a kalászosok súlya a vetésforgóban, növekszik a termesztés intenzitása és növekednek a termésátlagok is.