Pályázatok

Változik az öntözésfejlesztési pályázat – Csak augusztustól lehet beadni a kérelmeket

Agrofórum Online

A támogatási kérelmek benyújtására 2016. július 6-a helyett 2016. augusztus 1-től lesz lehetőség.

Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség a Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat módosításáról.

A gazdálkodók 2016. május 11-én ismerhették meg a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési pályázatát, melynek keretében mintegy 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre többek között a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, valamint takarékos öntözési technológiák elterjesztésének támogatására.

A hamarosan megjelenő módosítás eredményeként többek között lehetővé válik a 12 évnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése, továbbá változnak a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek és egyszerűbbé válnak az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások.

Annak érdekében, hogy a módosított felhívást a pályázók minél szélesebb körben megismerhessék, a támogatási kérelmek benyújtására 2016. július 6-a helyett 2016. augusztus 1-től lesz lehetőség. A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről.

A módosított pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu oldalon lesz hamarosan elérhető.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Kukoricatermesztés – várható veszélyek és potenciális lehetőségek a klímaváltozás kapcsán

2018. január 23. 20:19

Szigorúan okszerű öntözés segítségével (helytől függően: 60-100 mm) az előrevetített terméskiesések elkerülhetők.

Mitől lett foltos a borostyán levele?

2019. november 22. 04:37

Á. Edit kérdése: A temetőben a sírokra futtatott borostyán levelein foltosodás jelentkezett. Mi károsíthatja a borostyánt?

Itt az idő a szemléletváltásra a vízgazdálkodásban is

2019. március 23. 11:02

Az öntözés csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát.