Állattenyésztés

Szakértő: jelentős veszteséget szenvedtek el az állattenyésztők

Agrofórum Online

A világszinten magas készletek mellett globálisan jó terméshozamokra lehet számítani, ami lejjebb nyomhatja a jelenlegi takarmányárakat.

A takarmányárak növekedése és az állati termékek felvásárlási árának egyidejű csökkenése jelentős veszteséget okozott az elmúlt hónapokban az olyan klasszikus állattenyésztői ágazatoknak, mint a tejelőmarha-tartás és a sertéstenyésztés – kommentálta a mezőgazdasági termelői árak változását a K&H agrárüzletág fejlesztési főosztályának vezetője hétfői közleményében.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétett legfrissebb jelentése szerint a növényi termékek árának 3,5 százalékos emelkedése, az élő állatok és állati termékek árának 1,8 százalékos csökkenése eredőjeként júniusban 1,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához képest.

Tresó István azonban úgy véli, hogy a világszinten magas készletek mellett globálisan jó terméshozamokra lehet számítani, ami lejjebb nyomhatja a jelenlegi takarmányárakat. Eközben a felvásárlási árak csökkenő trendje is megfordulhat – fűzte hozzá.

Ugyanakkor a szakember szerint az esetleges trendfordulótól függetlenül szükséges elgondolkodni a hatékonyságnövelésen, és ahol erre lehetőség van, ott minél hamarabb meg kell azt valósítani. Ezt segíthetik a szeptembertől nyíló új pályázati lehetőségek, illetve az egyre kedvezőbb feltételek mellett elérhető banki hitelforrások is – olvasható a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Újabb 80 milliárd forintra lehet pályázni

2020. május 28. 13:38

Az elnyerhető támogatás maximális összege az eddigi 500 millió forint helyett 2 milliárd forint lesz, a pályázatokat a Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák.

Hátunkra vett szép kötelességek

2018. február 14. 12:30

Szükség van arra, hogy egyre több fiatal ismerje fel a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket és szép kötelességeket.

Munkavédelem: Milyen veszélyek leselkednek az állattenyésztésben dolgozókra?

2019. január 17. 11:05

Az állattenyésztésben dolgozó munkavállalókat ki kell oktatni minden rájuk leselkedő kockázatról, illetve az azok elleni védekezési módokról, az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű alkalmazásáról, a munkaeszközök, gépek, kéziszerszámok helyes használatáról a kötelezően előírt munkavédelmi oktatások keretében.

A sertésembrió-elhalás kockázatát mérséklő kutatásba kezdtek

2019. március 3. 08:33

A szakemberek speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányokat is fejlesztenek, hogy ezzel növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védjék az anyaállatot, valamint a magzatokat.