Gépinfo

Bővítette kapacitását a csornai mezőgazdasági gépgyártó

Agrofórum Online

Háromszázötven millió forintból bővítette kapacitását a csornai székhelyű Hantech Mezőgazdasági Gépgyártó Zrt. központi telephelyén, a mezőgazdasági gépek alkatrészeit, részegységeit gyártó vállalat termelése ezzel várhatóan öt százalékkal emelkedik – hangzott el a fejlesztést záró ünnepségen szerdán Csornán.

Tallér György, a felügyelőbizottság elnöke elmondta, hogy a fejlesztés keretében 260 millió forint értékben kilenc berendezést vásároltak, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív programból 82 millió forintot kapott a vállalat. Kilencven millió forintból pedig új irodaépületet alakítottak ki. Közölte, olyan berendezéseket vásároltak, amelyek a kombájnokhoz tartozó gépek és rotorok gyártásához biztosítanak újabb kapacitásokat. A gépek között van egy nagy teljesítményű lézervágó, hegesztőrobot, csőhajlító, sugárfúró, az anyagmozgatást szolgáló daruk és a minőség ellenőrzését szolgáló sókamra. A kapacitásbővítéssel öttel nő a cég dolgozóinak száma.

Az elnök beszélt arról is, hogy az 1949-ben alapított cégnél 1999 óta mintegy 2,1 milliárd forint értékben történtek beruházások, amelyekhez 400 millió forintot kaptak európai uniós és kormányzati támogatásként. Hozzáfűzte: a vállalat másik telephelyén, a Tolna megyei Tamásiban is hasonló fejlesztést terveznek, csarnokot építenek és eszközöket szereznek be.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a kormány támogatásáról biztosította a cég vezetését. Mint fogalmazott, „jó helyre került a pénz”, s a vállalat példaértékű más cégek számára is.

A Hantech Zrt. a termelés szinte teljes volumenét exportálja, partnerei között van a francia Kuhn, a német Welger és Claas cégcsoportok, a japán Kubota és az amerikai John Deere. Csornai és tamási telephelyén a cég mintegy kétszáz embert foglalkoztat, idén pedig két alkalommal is 10 százalékos bérfejlesztés volt a vállalatnál. A Hantech 2000 óta vesz részt a duális képzésben: a csornai Kossuth Lajos Szakképző Iskola lakatos és gépszerelő tanulóinak biztosít gyakorlati képzést, az idei tanévben mintegy hetven diák számára.

A Hantech Zrt. árbevétele tavaly 3,5 milliárd forint volt, amely 84 millió forinttal haladta meg a 2014. évi adatot.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

A CLAAS bemutatja az új ROLLANT 520 fixkamrás körbálázóját

2019. augusztus 1. 10:38

A ROLLANT 520 a bálákat 1,25 méter átmérővel és 1,20 méteres szélességgel készíti.

„Az év magyar mezőgépe 2020”

2020. január 27. 10:17

Az elmúlt év hazai mezőgép fejlesztési tevékenysége sikeres volt, mivel 39 vállalat termékeinek megtekintésére nyílt lehetőségünk.

A magyar fejlesztésű kombájn-vágóasztal Amerikában is hódít

2019. január 8. 12:34

Az új CONVIO flexibilis vágóasztalok az új AUTO CONTOUR FLEX és AUTO BELT SPEED berendezéseivel képesek automatikusan követni a felszín változásait.

Mikor debütál a Claas Axion Terra Trac?

2020. június 16. 13:32

A gumihevederes járószerkezetek jobb vontatási hatásfokának és talajkímélő hatásának érvényesítése érdekében, a CLAAS cég nemcsak az egyedi alkalmazásra összpontosít, hanem az előnyök rendszerszintű megvalósítására is képes géprendszerrel rendelkezik.