Szőlő-Bor

A területek kétharmadán befejeződött a szőlőszüret

Agrofórum Online

Az aszú szempontjából remélhetőleg kiváló év lesz a 2016-os, ehhez kedvező volt az időjárás a tokaji borvidéken.

A területek mintegy kétharmadán már befejeződött a szőlőszüret – közölte a földművelésügyi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rátkán szombaton.

Fazekas Sándor az Angyal Borászat és Szőlőbirtokon tett látogatása során újságíróknak elmondta, hogy a tervek szerint haladnak a munkák, a többi borvidékhez képest Tokaj-Hegyalján azonban némileg később kezdték meg a szüretet. Az aszú szempontjából remélhetőleg kiváló év lesz a 2016-os, ehhez kedvező volt az időjárás a tokaji borvidéken – tette hozzá a tárcavezető.

Az idei aszúkiválóságok kiválasztása folyamatban van, beérkeztek a tételek, és remélhetőleg még idén megjelenhet a nemzeti borválogatottat bemutató könyv is – közölte a miniszter.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az elmúlt években különböző pályázati támogatásokból több borászati és szőlészeti fejlesztés valósult meg Tokaj-Hegyalján, bővült a feldolgozókapacitás, és újabb pincészetek létesültek. A fejlesztések eredményeként a szőlőfeldolgozás, a borkészítés és a vendéglátás világszintű Tokajban és a környező településeken, ezek a beruházások elengedhetetlenek ahhoz, hogy Tokaj megtartsa előkelő helyét a világ borkínálatában – fogalmazott.

A miniszter az MTI kérdésére elmondta, hogy a hungarikumok között a tokaji aszú az egyik legrégebbi érték, amely Magyarország „nagykövete” a világ legtávolabbi pontjain is.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

IVIFHO – 2018 Stuttgartban, az innováció fellegvárában

2018. október 2. 07:22

November első dekádjában (4-6.között) a szőlészet és borászat, a gyümölcsfeldolgozás, a gyümölcslevek és szeszes italok nemzetközi technológiai szakvására nyitja meg a kapuit Stuttgartban, az innováció európai fellegvárában.

Egyre több a fertőzött meggy

2019. július 10. 10:55

A hónap második dekádjára kissé visszaesett a nappali és az éjszakai hőmérséklet, ami felüdülést jelent a növények, állatok és az ember számára egyaránt. A korábban jelentkező extrém magas UV-sugárzás hatására nagyon sok növényen tapasztalhatóak napégéstől származó égésnyomok a lombozaton.

Kína és India meghatározó a csemegeszőlő világpiacán

2020. január 1. 12:47

Az USDA Gain jelentése szerint a csemegeszőlő globális termelése a 2019/2020-as szezonban várhatóan 4 százalékkal 23,4 millió tonnára növekszik, és az ázsiai többlet ellensúlyozza az európai visszaesést.

Az amerikai bivalykabóca újra a figyelem középpontjában - Vírusvektor kabócák az amerikai szőlőültetvényekben

2018. május 7. 18:35

A Washington állam területén is előforduló vírusos betegség vektorainak kutatása során a figyelem két kabócafajra irányul.