Növénytermesztés

K&H: agrotechnológiai váltásra van szükség

Agrofórum Online

Tartósan alacsony eladási árakra kell készülni a globálisan jó terméshozamok és a magas készletek miatt.

Tartósan alacsony eladási árakra kell készülni a globálisan jó terméshozamok és a magas készletek miatt, így a mezőgazdasági termelőknek a hatékonyság növelésére és agrotechnológiai váltásra van szükségük – fejtette ki Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője a mezőgazdasági árak alakulását kommentálva az MTI-nek.

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 5,5 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,5 százalékos árnövekedéséből tevődött össze – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyelőre még csak a búza esetében látszanak a tényleges betakarítási eredmények, a 17 százalékos árzuhanás egyértelműen a globálisan magas készletek és kedvező idei terméshozamok eredménye. A kukorica betakarítása augusztusban még nem kezdődött el, de a várt magas terméshozamok miatt itt is árcsökkenésre lehet számítani, akár tonnánként 40 000 forint alá is lemehet a kukorica ára – mondta Tresó István a bank közleménye szerint.

A tavalyinál 15-17 százalékkal alacsonyabb árszint azonban már nem csak a nyereséget viszi el, de kifejezetten veszteségessé teszi a termelést – tette hozzá a szakember.

Az árcsökkenés miatt szerinte szükséges agrotechnológiai váltás, hatékonyságnövelés elérésére az időjárási trendekhez jobban igazodó genetika választás, hatékonyabb talajművelés és tápanyag-utánpótlás, valamint saját tárolókapacitások kiépítése lehetnek a megfelelő eszközök.

Az állattenyésztőknél kedvezőbb a kép. Ugyan a globális szinten magas készletek és az orosz embargó hatására erőteljesen beszűkült sertésexport miatt a sertéstenyésztők régóta nehéz helyzetben voltak, mostanra leépültek a készletek, így a sertéshús felvásárlási ára normalizálódni tudott. Ezzel szemben a tej felvásárlási árának folyamatos esése miatt a tejtermelőkön fokozódik a nyomás, amit azonban enyhíthet a kormány napokban bejelentett szándéka, miszerint több friss tejet kapnának a közétkeztetés keretében a gyerekek – tájékoztatott a szakember.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Mit eszünk 2050-ben?

2018. május 25. 03:15

Az agrárium egyik legégetőbb kihívása az utánpótlás kérdése, ugyanis a következő tíz évben nagyszámú idős és tapasztalt gazda kilépése várható az ágazatból, miközben a mezőgazdasággal foglalkozó fiatalok aránya elenyésző, a pályaelhagyóké viszont magas.

Az agrárvállalkozások nem használják ki a hatékonyságnövelés lehetőségeit

2017. július 24. 09:16

Kevés lehetőséget használnak ki az agrárvállalkozások hatékonyságuk növelésére, leginkább a költségek csökkentését és a termelés bővítését választják.

Nehezen találnak új munkaerőt az agrárvállalatok

2017. július 12. 13:40

Főként az ipari és a mezőgazdasági vállalkozások vannak nehéz helyzetben.

K&H: nincs idő várni a fejlesztésekkel az agráriumban

2017. május 17. 16:02

[node:summary]Az alacsony felvásárlási árak kiszorítják a nem hatékony termelőket a piacról.