Állattenyésztés

Megkezdődhet a mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba

Agrofórum Online

A mangalicahúsból készült ételeket csütörtökön mutatják be a texasi Houstonban egy díszvacsora keretében.

Megkezdődhet a magyar mangalica exportja az Amerikai Egyesült Államokba – mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek, hozzátéve, az itt tenyésztett, hungarikumnak számító mangalicahízókból 20 ezer kerül a vágóhidakra, a termékek nagy részét pedig a prémium piacokra exportálják.

Tóth Péter elmondta, a kiviteli lehetőség most az amerikai piaccal bővül. Közölte, a napokban már kiérkezett az Egyesült Államokba az első friss, fagyasztott magyar szállítmány, igaz, egyelőre csak 60 kilogramm, amelyet gasztronómiai-bemutatókon használnak fel. A mangalicahúsból készült ételeket csütörtökön mutatják be a texasi Houstonban egy díszvacsora keretében. Emellett lesz még bemutató a tervek szerint Dallasban és New Yorkban is.

Az elnök szerint mindez azért fontos, mivel ez az első alkalom, amikor nyers húst – és nem terméket – szállíthatnak az Egyesült Államokba Magyarországról. A bemutatókon a potenciális vásárlók ismerkedhetnek meg a mangalicával. Hozzátette: a tárgyalások alapján már amerikai vevő is jelentkezett, akivel már lehet üzletet kötni.

A piacról elmondta, az elmúlt 6-7 évben Ázsiában is egyre több mangalicát vásároltak, most pedig az amerikai piac is megnyílhat a mangalicahús előtt, és ott is a prémium termékek közé kerülhet. Aláhúzta, az Egyesült Államok piacára nagyon nehéz friss húst szállítani másik országból. Úgy vélte, az újabb piaci lehetőség tovább növeli belföldön is a mangalica ázsióját, tartási kedvét, ösztönzi a termelőket és a feldolgozókat.

Az Amerikába szállított hús az Olmos-Tóth Kft. tenyésztéséből származik, a mangalicákat a Pick Szeged Zrt. vágta le, mivel ez a cég rendelkezik a szükséges amerikai exportengedélyekkel. A szállítás és a bemutatók a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének szervezésében valósulnak meg.

Magyarországon 9500 mangalicakoca van, és mintegy 60 ezer hízó. A hízókból mintegy 40 ezret háznál vágnak le, 20 ezret pedig a vágóhidakon, ám az egyesület szeretné az utóbbi számot legalább 30 ezerre növelni. Az új piacok keresését az orosz embargó negatív hatása is ösztönzi – hívta fel a figyelmet a szakmai szervezet elnöke.

A vágóhídon levágott hízók mintegy 75-80 százalékát exportálják, főként Spanyolországba, de jelentős vásárló Németország, Svédország és Anglia, továbbá az ázsiai országok, Japán, Szingapúr, Hongkong és Tajvan is.

A tenyésztők árbevétele éves szinten mintegy 3,6-4,0 milliárd forint, a termékek eladását is hozzászámítva az éves árbevétel 9-10 milliárd forintra tehető. Ebből az exportbevétel 25-30 százalékot tesz ki, de a kivitel arányát is növelni akarja az egyesület – mondta Tóth Péter.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Megugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése

2020. január 16. 12:17

A növényi termékek felvásárlási ára átlagosan 0,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év novemberében, ami 4,1 százalékponttal magasabb az októberi mínusz 3,5 százaléknál.

Megjelent az afrikai sertéspestis Borsodban

2018. október 3. 13:31

A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

Afrikai sertéspestis: havonta 19,5 millió dolláros veszteség

2019. december 7. 10:37

Az afrikai sertéspestis miatt az ágazatot érő veszteség havonta egymilliárd pezó, vagyis 19,5 millió dollár körül van a Fülöp-szigeteken.

Virtuális disznó - valódi tor

2018. február 9. 09:00

Bárki felnevelheti saját malacát Cégénydányádon anélkül, hogy elmozdulna a foteljéből a Legyen Malacod! program keretében.