Terményárak

Kevés dió termett az idén

Agrofórum Online

A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek.

A diótermesztők az átlagos termés felét sem tudták betakarítani az idén, a rossz terméshozamért elsősorban a késő tavaszi fagyok a felelősek, de emellett egy rovarfaj is károsította a megmaradt termést – tájékoztatta a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) csütörtökön az MTI-t.

Voigt Erzsébet Viktória, az MKSZN tudományos tanácsadójának elmondása szerint – amit a közlemény idéz – a Magyarországon 5-6 éve jelenlévő dióburok fúrólégy a szomszédos, délnyugat-európai országokból érkezett hozzánk. Kártétele barnás elszíneződést okoz a dióhéjon, ami gyengíti az export dió minőségét, a héjas dióval szemben ugyanis minőségi követelmény, hogy szép, világos és foltmentes legyen. A szakember megjegyezte, hogy Magyarország a dióexportban vezető helyen áll.

A rovar a dió burkában okoz kártételt, a dió belsejébe ritkán hatol be. A károsított burok azonban kaput nyithat a kórokozók megtelepedésének, a gombás és bakteriális megbetegedésnek, a fertőzött termés pedig sok esetben érés előtt lehullik a fáról – magyarázta a szakember.

Védekezni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által engedélyezett vegyszerekkel lehet, de a hosszú rajzási idő miatt legalább ötszöri kezelésre van szükség, ami már nem teszi gazdaságossá a termesztést – tette hozzá.

A kártevő a Dunántúlon fordult elő az idén, Zala és Somogy megyében okozta a jelentősebb fertőzést. A dióburok fúrólégy jelenlétét az Alföldön és a Tiszántúlon még nem mutatták ki, ezeken a területeken a termés jelentős csökkenése elsősorban a fagykárnak tudható be.

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke, a gyümölcs főbizottság vezetője az MTI-nek elmondta: a becslések szerint a múlt évihez képest 30-40 százalékkal termett kevesebb dió az idén, főként a szélsőséges tavaszi időjárás miatt. Tavaly mintegy 2,0-2,5 ezer tonna diót szedtek le a diófákról. A magyar héjas dió 70-80 százaléka exportra kerül, míg a fennmaradó hányadot tört dióként – dióbélként – értékesítik belföldön.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

Fagyok és aszály! Elkéstem a biztosítással?

2020. április 27. 08:52

Az idén még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy biztosítsuk növényeinket valamilyen formában, mert a fagyok és az aszály már most jól láthatóan visszafordíthatatlan károkat okoz az ország teljes területén.

Komoly fagy várható a jövő héten

2020. március 29. 08:03

Az előrejelzés szerint jelenleg a szerda tűnik a leghidegebbnek, akkor kora reggelre a fagyzugos helyeken mínusz 8-mínusz 10 fokig is lehűlhet a levegő.

Jönnek az éjszakai fagyok – így lehet védekezni a gyümölcsösökben

2020. március 23. 10:14

Vannak jól bevált technikák a fagyvédelemre, amelyekkel külön-külön vagy együttes alkalmazásukkal csökkenthető a fagykár mértéke.