Pályázatok

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelenő pályázatok összértéke az év végéig az 1000 milliárd forintot is meghaladja

Agrofórum Online

Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Balkányban a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös agrárfórumán tartott előadást.

Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Balkányban a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös agrárfórumán tartott előadást.

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a hazai vidékfejlesztés – jelentette ki Kis Miklós Zsolt. Az államtitkár elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program elfogadása óta összesen 43 pályázati felhívást ismerhettek meg a gazdálkodók, 986 milliárd forint értékben. Ezek közül 36 felhívás közvetlenül beruházási jellegű volt, melyeknek kerete a 660 milliárdot is meghaladja. A döntések és a kifizetések 2017-ben felgyorsulnak, hogy a rendelkezésre álló közel 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás 2018 év végéig eredményesen felhasználásra kerüljön.

Felhívta a figyelmet, arra hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az országos átlagnál sikeresebben szerepelt a Miniszterelnökség agrár-környezetgazdálkodást támogató 2015. évi felhívásán. A megyében ennek megfelelően összesen 27 milliárd forint AKG támogatás odaítélése már megtörtént, de a december 2-án lezárt második AKG pályázat feldolgozását követően újabb forrást tudhatnak magukénak a gazdálkodók.

Kis Miklós Zsolt felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy az uniós csatlakozás óta először nyílt lehetőség arra, hogy egy vidékfejlesztési programból finanszírozott támogatás esetében előleget lehessen fizetni a gazdálkodók számára. Elsőként az agrár-környezetgazdálkodást, valamint ökológiai gazdálkodást folytató termelők kaphattak, több mint 15 milliárd forintos előleget november végén. Ehhez most csatlakozott a trágyatárolók építését támogató felhívás előlegigénylése, melyet már kérhetnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal weboldalán – tette hozzá.

Az államtitkár az előadás keretében kitért még az idei évben megjelenő további pályázati felhívásokra is. Mint mondta idén még több felhívás megjelentetését tervezi a Miniszterelnökség. Ezek között kiemelendő a fiatal gazdálkodók induló támogatására külön alprogram keretében kiírandó 37,75 milliárd forintos felhívás. Emellett még a nem mezőgazdasági tevékenységek indítására és fejlesztésére is mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a tárca.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Változott az AKG-ban nem alkalmazható növényvédő szerek listája

2020. május 11. 11:02

Módosult az AKG lista, így a flupiradifuron hatóanyag (Sivanto Prime) is használható már a programban növényvédelmi képesítéssel rendelkező szaktanácsadó, növényvédelmi mérnök, növényorvos írásbeli javaslata alapján.

Önkéntes lesz az AKG és ÖKO hosszabbítás!

2020. szeptember 2. 09:36

A COVID berobbanása és az új EU ciklus csúszása miatt tavasszal felröppent a hír, hogy az AKG15 és ÖKO15 programban részt vevőknek hosszabbítani fogják a kötelezettségvállalási időszakot, így az idén év végével nem jár le. Részleteket azonban eddig nem közölt az irányító hatóság (IH).

Változás a baktériumtrágyázási bejelentésben

2018. március 21. 09:36

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére lehetőségük lesz a gazdálkodóknak az elvégzett trágyázást bejelenteniük.

A méhlegelőkről - az élettér csak összefogással javítható

2019. november 21. 05:37

A hanyatló élettér azt jelenti, hogy egyre több az olyan időszak, amikor a méhek nem, vagy csak nagyon korlátozottan találnak nektár- és pollenforrást. A táplálékot szolgáltató növények sokszínűségén, biodiverzitásán fontos lenne javítanunk.