Növényvédelem

Növényvédelmi szakirányítók figyelmébe

Agrofórum Online

Mint ismert, a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet alapján a szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését, módosítását, illetve megszűnését 15 napon belül a szakirányítónak be kell jelentenie a NÉBIH felé. 2016. április 26-a óta működik a NÉBIH elektronikus feltöltő felülete, ahol a szakirányítók a növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződések adatait rögzíthetik.

A szerződések bejelentésére és ellenőrzésére moratóriumot vezetett be az ellenőrző hatóság, de 2017. január 1-től a jogszabályokban leírt módon kell eljárni, és ezek ellenőrzésére is számítani kell. A nem teljesített kötelezettség első alkalommal figyelmeztetést von maga után, ezt követő esetekben pedig a megfelelő szankciót (bírság).

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2016. évre vonatkozó szerződések feltöltését már nem várjuk. Kérjük, hogy a jövőben már csak azokat a szerződéseket töltsék fel, amelyek a 2017. évre vonatkoznak.

Fontos, hogy növényorvosi vényt továbbra is kizárólag csak a szerződés megkötése után lehet kiállítani.

A szakirányítók által rögzített adatok pontos felvitelére azért van szükség, mert ez adja a hatósági ellenőrzések kockázatbecslési alapját.

A feltöltő felület az alábbi linken érhető el:
https://novenyvedelem.nebih.gov.hu/NovenyvedelmiSzolgaltatas

További információt a gyakran ismételt kérdésekben talál >>>

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

2020. szeptember 22. 10:20

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A BASF felvásárolja az L-glufozinát-ammónium, szabadalommal védett technológiát

2020. szeptember 15. 09:43

A BASF felvásárolta az L-glufozinát-ammónium szabadalommal védett Glu-L™ technológiát az AgriMetis™-től. E vállalat vezető szerepet tölt be a növényvédelem biotechnológiai innovációs fejlesztésének területén, és a BASF Mezőgazdasági Megoldások divíziója ezzel a tökéletesített technológiával még hatékonyabb terméket kínálhat ügyfeleinek a nem kívánt gyomok elleni védekezéshez.

3 millió tonna növényvédő szert használunk évente

2020. szeptember 11. 11:38

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.

Fainjektálás: gyümölcsfákon tilos!

2019. április 15. 09:02

Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezetének alelnöke az időszerű közterületi növényvédelmi teendőket osztotta meg.

Készülni kell a digitális világ térhódítására a mezőgazdaságban is!

2018. november 16. 08:36

A világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje, a Bayer nem csak a társadalmi igények miatt fejleszt bio növényvédő szereket. Betartják a szigorú regulákat, még ha azokkal sokszor nem is értenek egyet. Bár talán ezen most nincs idejük rágódni, hiszen éppen a mezőgazdasági szektor legnagyobb vállalategyesítésén dolgoznak a napi operatív feladatok mellett. Hogy mikor találkozik a termelő Bayer kukoricahibriddel, vagy meddig létezik még a Monsanto cégnév, arról Tora Péterrel, a Bayer Hungária Kft. Crop Science Divízió üzletágvezetőjével beszélgettünk.

Veszélyes kártevők: Vetésfehérítő bogarak

2019. április 2. 07:58

A vetésfehérítő bogarak a termesztett gabonaféléink egyik legjelentősebb kártevői. Kártevőként Magyarországon először az 1850-es évek végén írták le. Az elmúlt évtizedekben, az 1980-as évektől kezdődően becsült kártétele megduplázódott őszi búzában.

Gabonáink egészségére!

2019. március 25. 09:49

Mivel veszi fel a harcot a termelő a kalászosokban a gyomok és kártevők ellen? Vannak-e a gyakorlatban bevált tippjei, praktikái, kedvenc készítményei? Rutinos gazdákat kérdeztünk növényvédelmükről.