Növényvédelmi előrejelzés

A rágcsálókról – a mezei pocok felszaporodása apropóján

Agrofórum Online

Beszélnünk kell a rágcsálókról, és igen, a rágcsálókról, nem csupán a mezei pocokról. Igaz, a mezei pocok az, ami felszaporodik, ami jól látható, ami tetemes kárt tud okozni, de ne feledjük a csoportba tartozó egyéb fajokat sem, ha másért nem, legalább intő példaként szolgáljon sorsuk.

Ürge, amely Magyarországon még megtalálható

A történet ott kezdődik, hogy gyermekkoromban még divatja volt az ürgeöntésnek. A felnőttek egy része húsáért fogta az állatot, mások a bundájáért gyűjtötték, a fiatalok pedig csak úgy, kalandból üldözték e kis állatokat. Ez az össznépi játék olyan sikerrel ment, hogy az ürgepopuláció egyre fogyatkozott, majd szinte teljesen eltűnt. Pedig szépen elrendezte életét a füves pusztákon, táplálék megvolt, földalatti járatai gyors menekülést nyújtottak, ha ragadozó közelített, amikor pedig beköszöntött a hideg, akkor jó mélyen aludta álmát téli kamrájában. Nyáron, az egyszeri szaporulat, 6-8 kölyök biztosította a fajfenntartást. Valószínűleg ez utóbbi kérdésben nem egyeztetett a „külső partnerekkel”, vagyis a játszó emberrel és az agrárpolitika formálóival. Ezt tudományosan úgy mondjuk, hogy nem tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Mindenesetre, ha valaki talál egy ürgelyukat, járatot – mert van azért még egy kisebb populáció hazánkban – ne kezdjen neki az ürgeöntésnek, mert az drága mulatság lesz. E kis rágcsálónk ugyanis 1982 óta védett állat, sőt, 2012-ben a fokozottan védett fajok listájára került, és természetvédelmi értéke 250 000 Ft-ra emelkedett.

A következő epizód a 2000-es évek elején történt. Levél érkezett az EU-tól, amelyben a hörcsög magyarországi védettségéről érdeklődtek, és tájékoztatást kértek arról, hogy országunk mit tesz a hörcsögpopuláció fennmaradásáért. Mondanom sem kell, hogy a levél egyeseknél csodálkozást, míg másoknál értetlenséget váltott ki – nem teljesen ok nélkül. Magyarországon ugyanis a hörcsög rajta volt (még ma is rajta van) a károsító listán, ami azt jelenti, hogy károsítási veszélyhelyzetben nemcsak lehet, hanem ajánlott is fellépni ellene. (Ez a „fellépés” egyértelműen a káros felszaporodás megfékezését szolgálja, ami ugye nem azonos a faj védelmével.) Némi utánajárás, tájékozódás és érdeklődés után kiderült, hogy ez a rágcsáló faj nyugat-európában már nem kártevő, a populáció oly csekély egyedszámú, hogy azok gazdasági kárt már nem tudnak okozni, sokkal inkább védelemre szorulnak. Ennek megfelelően indítottak egy tudományos programot az EU-ban, amelynek keretében számba vették a hörcsögpopuláció minden ismert tagját, megfigyelték őket, és különböző módon védelmet biztosítottak számukra.

Elment a válasz, némi büszkeséggel hangsúlyozva, hogy Magyarországon más a helyzet. A hörcsög olyan népességgel van jelen szántóföldjeinken, amely a felszaporodásakor indokolja a védekezések elvégzését. Természetesen a védekezési döntés előrejelzési információn alapul. Ez volt kb. 15 évvel ezelőtt, és azóta is folyamatosan (bár változó intenzitással) megy a „hörcsögözés”.  Ha követjük a rágcsálónépesség alakulását, feltűnhet, hogy a pocokról ismétlődően érkeznek jelzések, de a hörcsögről egyre kevésbé. Időközben a hörcsög is védett faj státuszt kapott, de megmaradt a károsító minősítése is, e kettősség pedig elég furcsa döntéseket eredményez. Éppen 2016-ban végeztek hazánkban egy hörcsögpopuláció felmérést.

A népesség csökkenésére a válasz valószínűleg ismét az életmódjában és a környezetének változásában keresendő. Apró termetű, 20-25 cm-es rágcsáló, de annál nagyobb öntudattal, bátorsággal, sokak szerint agresszivitással rendelkező állat. Legenda szólt arról, hogy a hagyományos aratáskor – hja a kézi aratás, hol van az már – nekiment az aratóknak. Felfutott a kasza nyelén, s megharapta a kaszás embert. Amúgy inkább alkonyat után mozog, gyűjti be a téli takarmányt. Hosszú járatrendszert épít ki, gyakran 1,5-2 m mélységben, szépen tagolva – bélelt hálókamra, élelemkamra és ürítő kamra (WC). Októberben zárja kotorékát, attól kezdve tavaszig nem jön elő, téli álmot alszik. Ez a pihenő nem egy szakaszban átaludt időszak, többször is felébred, ilyenkor táplálkozik a betárolt tartalékból, és ürít is, de nem jön a felszínre. Kedvező körülmények között akár 2-3-szor is szaporodik a tavaszi-nyár eleji időszakban. Ilyenkor 5-15 kölyköt hoz a világra, amelyek születéskor picik, csupaszok, vakok, de meglehetősen életképesek, 3 hetes korukra önállóan táplálkoznak, 4 hetes korukban elhagyják az anyai fészket.

Az Unió figyelme egyébként nem e kis állatok védelmét célozza, sokkal inkább a ragadozó madarak (pl. parlagi sas, kerecsensólyom, bagolyfélék) táplálékáért aggódnak, vagyis addig védjük a hörcsögöt – egyébként az ürgét is – ameddig a ragadozó madár le nem csap rá.

Azt hiszem, a mezei pocok az a rágcsáló faj, amely leginkább tudott alkalmazkodni a múltbeli, majd a mai, és úgy általában a változó körülményekhez. Ismeretes, hogy a rágcsálók a földbe épített járatokba menekülnek, ott vészelik át a téli időszakot (bár a pocok télen is aktív). Éppen ezért fontos, hogy ez a járatrendszer télen (és úgy általában) száraz maradjon, vagyis száraz időszakban gyarapodik a populáció, viszont nedves körülmények között különféle betegségek lépnek fel, a populáció csökken. Éppen ezért egy emlékezetesen száraz évjáratot vettem górcső alá. 2003-ban már tavasszal a csapadékhiány miatt panaszkodtak a szakemberek. Ezt követően nagyon száraz, nagyon forró és nagyon aszályos nyár jött, tehát a pocok népesség szaporodhatott. Csak ősszel, a talaj előkészítésekhez, vetésekhez kaptunk elegendő csapadékot.


Hörcsög – sokak szerint szép kis rágcsáló

Ha megnézzük az akkori feljegyzéseket, akkor azt lehet megállapítani, hogy a 2002-ben csekély népesség tavaszra tovább csökkent. A nyár folyamán igazából nem növekedett, tehát ősszel ismét egy csekély népesség kezdte meg telelését. A megállapítás igaz a hörcsögre is. 2003 telén, majd 2004-ben a sokéves átlaghoz közeli mennyiségben hullott csapadék, elég kiegyenlített ütemezéssel, ami sokat segített a növénytermesztésnek. A pocok népesség az év első felében nem indult növekedésnek, csak késő ősszel lehetett észlelni némi gyarapodást, de ekkor már a telelés, túlélés lett az elsődleges cél. Tehát itt sem gyarapodott, sem a pocok, sem a hörcsög állomány.

Aztán jött a 2005-ös év, bőséges téli csapadékkal, többszöri hóeséssel. A hóborítás sokáig kitartott, későn indult meg a tavaszodás. Áprilisban, a csonthéjasok virágzása tájékán a természet 7-10 napos elmaradást mutatott a szokásos önmagához képest. Egész nyáron hullott csapadék bőségesen, kimondottan sok augusztusban. Aztán a szeptember és az október kissé szárazabb időszakot hozott. A pocok népesség az előző évhez hasonlóan szinten maradt, az év első felében lényeges változás a populáció nagyságában nem történt. Nem úgy a nyár végén és az őszi időszakban. Már augusztus hónapban – emlékszünk, azt írtam, hogy kimondottan csapadékos volt – valami mozgolódás támadt a pocok népességben. Aztán szeptember és október hónapot már határozottan a gyors felszaporodás jellemezte. Annyira, hogy az ősz folyamán a Kisalföldön és Csongrád, valamint Békés megyében a hatóság védekezési felhívást tett közzé. A hörcsög itt nem követte a pocok példáját.

Mi ebből a tanulság? Az egyik az, hogy a pocok sem forgatja minden nap a tankönyveket, és életmódjában meglehetősen önkényes döntést hoz. A másik, hogy rendkívüli alkalmazkodó képességgel bír, ha olyan impulzust kap, akkor megkeresi azt az élőhelyet, ahol a gyarapodó család is biztonsággal áttelelhet, és ott szaporodásnak indul.

Nem akarom a mezei pocok biológiáját részletesen leírni, valószínűleg mindenkinek a könyökén jön ki, inkább csak egy tényezőre utalok, a rendkívüli szaporaságára.  Időjárástól függően márciusban-áprilisban kezdődik a szaporodása, és ezt megismétli akár tízszer is egy tenyészidőszakban. Egy alom 5-10 pici pocokból áll, de ne tévesszen meg senkit, ezek már 2 hetes korukban ivarérettek, vagyis ők is szaporodnak. Ha valakinek ideje és tudása van hozzá, felállíthat egy képletet, hogy milyen ütemben gyarapodik a népesség. És ez tart mindaddig, míg az ember, a mezőgazdasági művelés, a természetes ellenségek vagy éppen a túlszaporodásból fakadó stressz nem váltja ki a populáció összeomlását.

Folytatjuk…

Növényorvos

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még aktívan szívogat a poloska a zöldség- és gyümölcsféléken

2020. szeptember 30. 08:53

Szeptember utolsó hetében egy atlanti eredetű hidegfront egyszerre véget vetett a késői nyárnak. A hidegfront a lehűlés mellett bőséges csapadékkal áztatta a határt, mely a korábbi többhetes szárazságtól az aszály jeleit mutatta. A nappali hőmérséklet azóta nagyot zuhant, így ritkán kúszik a hőmérő 20 Celsius fok fölé, éjszaka pedig 10 fok körüli a hőmérséklet. A mély fekvésű területeken reggelente gyakori a párásság és a köd.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

A szárazság sem gátolja a csupasz csigák pusztítását

2020. szeptember 23. 13:25

Az elmúlt hét időjárása a késői nyarat idézte, a nappali hőmérséklet 25 Celsius fok körül mozgott, éjszaka viszont gyakran süllyedt a hőmérő higanyszála 10 Celsius fok alá, időnként már közelített a 0 fok felé. Eső már 3 hete nem hullott, ami kedvezett az őszi betakarítási munkáknak és az érési folyamatoknak. Növényvédelmi szempontból az időjárás inkább a kártevők fellépésének kedvezett, míg a kórokozók tevékenysége háttérbe szorult.

Levéltetű, darázs és bolha is károsít az alig kikelt repcében

2020. szeptember 22. 10:20

Az elmúlt héten tovább folytatódott a csendes, nyárvégét idéző időjárás. A nappali hőmérséklet időnként elérte a 28-30 Celsius fokot, éjszakánként viszont akár 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet, a mély fekvésű területeken megközelítette a 0 fokot. Eső az országban sehol sem esett, így semmi sem akadályozta az őszi betakarítási munkákat, viszont a csapadék hiánya gátolja az őszi káposztarepce egyöntetű kelését és fejlődését.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.

Megszólalt a vészcsengő – Európai együttműködés a szárrozsda ellen

2019. április 26. 04:36

A szárrozsda ismételt fellángolása mellett a búza egy másik rozsdabetegsége is fokozódó problémát jelent. A sárgarozsdának ugyanis egy új agresszív rassza tört be a Európába.

Mi lesz az állományszárítással? - Újabb növényvédő szereknek inthetünk búcsút

2018. december 11. 09:04

Az EU rendeletek értelmében a tirámmal csávázott vetőmagok 2020. január 30-ig forgalmazhatók és vethetők el, a dikvát készítmények felhasználásának végső határideje pedig 2020. február 4.