Szőlő-Bor

Top Gold elismerést nyert a Koch borászat Düsseldorfban

Agrofórum Online

A magyar borászatok közül a kevésbé ismert Hajós-Bajai borvidékről származó Koch pincészet borai összesen négy díjat érdemeltek ki - hangsúlyozta a vasárnapi díjátadó után Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

 

A Top Gold elismerést a versengésben a Koch Borászat a 96 PAR pontos Villányi Csanád Cuvée-vel hozta el. A vörösborok kategóriájában a Villányi Cabernet Sauvignon Classicus 91 PAR ponttal, a Cabernet Sauvignon Prémium 90 PAR ponttal szerzett aranyérmet, emellett egy ezüstmedált is kiérdemelt a Koch pincészet – mondta.

„A nemzetközi verseny, amelyen 12 ország borászatai mérettettek meg, fontos lehetőség volt a magyar borászat számára, hiszen ilyen nemzetközi bormustrán Magyarország még nem vett részt” – hívta fel a figyelmet Kiss Eliza.

Elmondta, hogy a PAR Wine Award International versenyen a hagyományostól eltérő rendszerben vizsgálják a borokat, amelyeknek főleg az analitikai jellemzőit pontozzák.

A versengést az úgynevezett „PAR értékelésre” építik, amely a borászatoknak és a kereskedőknek egyaránt hasznos információt nyújt arról, hogy mennyire állnak összhangban a vizsgált termékek az aktuális fogyasztói igényekkel.

„A Koch borászat régóta foglalkozik azzal, hogy a hagyományos szőlőtermesztést át tudja állítani ökológiai gazdálkodásra. Közel 30 hektáron már vegyszermentesen gazdálkodnak” – mutatott rá a miniszteri biztos.

Elmondta, hogy a minisztérium kiemelt figyelmet fordít a szőlőfajtákra. Céljuk, hogy a magyar borok minél több nemzetközi versenyen szerepeljenek, és a nemzetközi porondon is ismertté váljanak.

Magyarország mellett a versenyen Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária, Románia, Moldova, Szerbia, Koszovó, Montenegró, Macedónia, Bosznia Hercegovina, Albánia, Görögország, Ciprus, Törökország, Georgia, Libanon és Izrael borai mérettettek meg.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Divattá vált borászatot alapítani a leggazdagabb üzletemberek körében

2019. január 24. 12:36

A napi.hu és a Forbes listáiból kiderül, hogy borász nincs a leggazdagabb magyarok között, ahová tavaly legalább 8 milliárd forintos vagyonnal lehetett bekerülni.

Nem eléggé ismertek a LEADER szervezetek pályázati lehetőségei

2018. július 13. 06:04

Minden LEADER szervezet más-más pályázati felhívást tett közzé, azonban vannak általános feltételek, amelyeket minden pályázónak figyelembe kell vennie.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

Wine Australia: népszerűsíteni kell a borászati ágazatot

2020. április 12. 09:38

A munkaerőhiány miatt nagyon fontos feladat, hogy a fiatalok előtt ne csak fogyasztói szempontokból népszerűsítsék az ágazatot.