Gépinfo

Növekedett a mezőgazdasági géplízing az első negyedévben

Agrofórum Online

Lendületesen kezdte az évet a lízingpiac, a finanszírozott összeg a tervezett 5 százalékkal szemben 23 százalékkal bővült az első negyedévben - közölte pénteken a Magyar Lízingszövetség. A szervezet további fejlődésre számít, elsősorban a kis- és középvállalkozások eszközfinanszírozási igényei miatt.     

A lízingszövetség közleményében ismerteti: a magyarországi lízingpiac az elmúlt öt év legjobb eredményével zárta az első negyedévet. A finanszírozott összeg, azaz az új kihelyezések 127,5 milliárd forintra rúgtak, ami 23 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakában elért 103 milliárdhoz képest, és 2013 óta a legmagasabb első negyedéves összeg.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint bőven a várakozások felett teljesített a piac, 2017-re ugyanis 5 százalékos bővülést vártak. A tőkekintlévőség is emelkedett.

Szinte valamennyi szegmensben nőtt a finanszírozott összeg. A flottaszegmensben éves összevetésben 34 százalékkal 18,3 milliárd forintra emelkedett, a növekedés bőven meghaladja a teljes autópiac bővülését, és a jó évkezdés miatt egész évben bővülés várható. A személyautóknál az átlagos finanszírozási arány a tavalyi 24 százalékról 27,5 százalékra nőtt, a magánszemélyeknél pedig 29 százalékról 31 százalékra, jelentősen emelkedett a finanszírozott összeg a magánszemélyek újautó-vásárlásainál.

A nagy-haszongépjárműveknél 19 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, a géplízing pedig 28 százalékos bővülést ért el. A mezőgazdasági gépeknél ugyancsak számottevően, 34 százalékkal 12 milliárd forint fölé emelkedett a finanszírozott összeg, ez azonban viszonylag alacsony, 3 milliárd forintos növekedést jelent a kihelyezésben, és mivel az első negyedév szokásosan jóval gyengébb volt, Tóth Zoltán szerint az egész éves teljesítményt egyelőre nehéz megjósolni.

A termelőeszközöknél a finanszírozott összeg 36 százalékkal közel 15 milliárd forintra nőtt.

A lízingcégek arra törekszenek, hogy a járműfinanszírozás mellett a vállalkozások bármilyen eszközigényéhez forrást biztosítsanak. A lízingszövetség arra számít, hogy az idén a legtöbb lízingpiaci szegmensben folytatódik a finanszírozott összeg növekedése, illetve a tőkekintlévőség emelkedése is, mert 2017-ben a tavalyinál várhatóan jóval tempósabban növekedhet a gazdaság, emellett a beruházások is emelkedő pályára állnak, és ez az eszközfinanszírozás számára növekedési lehetőséget jelent.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Spéci vasakkal okoztak defektet a földön dolgozó traktornak - majd kiloptak belőle mindent

2019. november 7. 11:53

Nem egyedi eset, hogy a gazdálkodók rosszakarói különböző vasakat, tüskéket rejtenek el a földeken, hogy azokkal defektet okozzanak, több százezres kárt és leállást eredményezve.

Szeptemberben jön az első dízel-elektromos MTZ traktor

2018. május 2. 10:02

Bemutatták az MTZ 3623 típusú traktort, amelynek 270 kW teljesítményű generátorát igény szerint egy 360 LE-s QSL9 Cummins vagy egy 373 LE-s OM470 Mercedes motor működteti.

Traktorpiac: a John Deere nyerte az első negyedévet

2018. április 11. 09:37

Az év első három hónapjában 580 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 41 százalékos visszaesés 2017 hasonló időszakához képest.

ÚJDONSÁG: Megérkezett az 5D Keyline sorozat - Miért ne termelhetne még gazdaságosabban?

2019. október 14. 08:40

Sokoldalú és gazdaságos traktor, könnyebb szállítási feladatok és kisebb gazdaságok számára – az új 5D Keyline sorozat tagjai ideálisak a kisebb és idényjellegű munkák számára.