Pályázatok

Pár hét és megjelennek az idei tanyafejlesztési pályázatok

Agrofórum Online

Szakáli István Loránd a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken elmondta, a kiírások az FM és a Herman Ottó Intézet honlapján lesznek elérhetőek, a potenciális pályázóknak a pályázatok megjelenésétől számítva harminc napjuk van a pályázati dokumentációk kidolgozására és elektronikus úton történő benyújtására.

A helyettes államtitkár hozzátette, a program keretein belül a zártkerti revitalizációs alprogramra 2017-ben 300 millió forintot különített el a tárca.

A zártkerttel rendelkező önkormányzatok egyedi támogatási kérelmeiket papír alapon június 25-ig küldhetik meg az Földművelésügyi Minisztérium részére. Tájékoztatása szerint a közösségi típusú pályázatokon önkormányzatok, tanyagondnoki szolgálatok, egyházi jogi személyek és civil szervezetek kaphatnak támogatást, amit a tanyán élők életfeltételeinek és vagyonbiztonságának javítására, vagy a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére fordíthatnak. A másik típusú pályázaton magánszemélyek kérhetnek anyagi segítséget saját gazdaságuk fejlesztésére, illetve a tanyai lakóépületük felújítására, de a pénzből például kommunikációs vagy vagyonvédelmi eszközöket is vásárolhatnak – ismertette a helyettes államtitkár, hozzátéve, a kormány új tanyagazdaságok indítását is támogatja. A közösségi pályázatok esetében a támogatási intenzitás 90 százalékos, a gazdálkodást segítő támogatások esetében 75 százalék, a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatokon pedig szintén 90 százalék támogatást kaphatnak – mondta Szakáli István Loránd.

A helyettes államtitkár megemlítette, az elmúlt tíz évben egyre többen élnek tanyákon, a legutóbbi kimutatás szerint körülbelül 300 ezren élnek tanyai környezetben Magyarországon. A kormány által 2011-ben indított tanyafejlesztési programban az elmúlt hét évben 1700 pályázatot támogattak összesen több mint 8 milliárd forint értékben. A zárkertekre vonatkozó pályázatot harmadik alkalommal írja ki a tárca, eddig mintegy 50 önkormányzatot támogattak megközelítőleg 500 millió forinttal.

(MTI, FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Rövidesen vége a gépbeszerzési támogatásoknak

2018. február 15. 10:06

Nem reális veszélynek, hogy egyik napról a másikra megszűnne a területalapú támogatás, viszont egyszerű gépbeszerzési vagy építési beruházásokhoz nagyon korlátozott mértékben lesznek elérhető vissza nem térítendő támogatások.

Segítség fellebbezéshez

2019. április 26. 06:47

A Magyar Államkincstár közleményben jelentette meg a fellebbezés előterjesztését megkönnyítő nyomtatványát, amely a jogban kevésbé jártas gazdálkodóknak is nagy segítséget jelent.

Bonyolultabbá válhatnak az uniós agrárkifizetések végrehajtási szabályai

2018. október 12. 05:58

Az új agrártámogatási rendszerben a kiemelt célok közé tartozik a versenyképesség növelése, a klímaváltozás elleni fellépés, a környezetvédelem, a modernizáció, az élelmiszer- és egészségvédelem, a biodiverzitás megőrzése.

Hét ország fogott össze a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

2019. március 19. 07:46

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét.