Terményárak

Gyorsan növekedtek a mezőgazdasági termelési árak

Agrofórum Online

Áprilisban felgyorsult a mezőgazdasági termelési árak növekedési üteme: 4,1 százalékos volt az éves drágulás a márciusi 1,4 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növényi termékek ára 1,2 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól, míg egy hónappal korábban még 3,6 százalékkal voltak olcsóbbak, a vágóállatok és állati termékek áremelkedése 11,1-ről 14,5 százalékosra nőtt.

Megállt a gabonafélék tavaly augusztus óta tartó árcsökkenése, 2,2 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a gyümölcsök 8,4 százalékot drágultak, de a burgonya 9,1 százalékkal kevesebbet ért. A zöldségfélék ára 1,8 százalékkal nőtt, az eper 36 százalékkal drágább lett.

Az élő állatok termelői ára 12,4 százalékkal nőtt, főképp az élő sertések árának 35 százalékos emelkedése miatt. Az állati termékek ára 14,5 százalékkal emelkedett, benne a tej ára 26 százalékkal emelkedett és elérte a 2014 végi árszintet. A vágóbaromfi ára 1,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a vágótyúkfélék ára 1,4 százalékkal mérséklődött.

Január-áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 0,7 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek ára 4,3 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 10 százalékkal emelkedett.

A zöldségfélék ára 4,5, a gyümölcsöké 2,3 százalékkal csökkent, az utóbbi termékcsoport árindexét az alma ára határozta meg, ami 4,0 százalékkal mérséklődött.

A vágósertés ára 25 százalékkal nőtt, kilogrammonként 422 forintra. 2016 legalacsonyabb felvásárlási árát, 308 forintot áprilisban mérte a KSH, amit 2016. szeptemberig gyors növekedés követett a kilogrammonkénti 415 forintos árig. A tej ára 20 százalékkal emelkedett.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A kén nélkülözhetetlen tápanyaga a zöldségféléknek

2019. augusztus 26. 09:57

A kénről sokan nem tudják, hogy Nightinale, Beckenbach és társai már a 40-es években, Amerikában, több vonatkozásban tisztázták az élettani szerepét. Tévesen a kén „felfedezését” is, a múltszázad második felére datálják, amikor Európában a 80-as évek végén, a 90-es évek elején a kénhiány jelenségét dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon, gyümölcsfákon és más olajos növények termesztése során tömegesen tapasztalták.

Kényes egyensúly: gazdaságosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás

2019. november 12. 08:19

A hollandiai Nunhem adott otthont a BASF 2019. október 9. és 10. között megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a multinacionális vállalat főbb stratégiai irányvonalait mutatták be.

Végveszélyben a torma!

2018. december 12. 09:37

A mostani magas árak elképzelhető, hogy új termelőket vonzanak be, akik jó lehetőséget látnak a torma termesztésében, és várható, hogy akár új tőkét is tudnak invesztálni az ágazatba, de akad olyan gazda is, aki most, a csúcson kívánja ezt a munkát abbahagyni. Az ágazat legnagyobb problémája továbbra is a munkaerőhiány,

Növelni kellene a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását

2018. október 18. 08:34

A NAK egy brüsszeli kezdeményezésű, uniós forrásból finanszírozott kampánnyal igyekszik elsősorban a gyerekek körében a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni a zöldségeket és a gyümölcsöket.