Állattenyésztés

10,5 milliárd forint kártérítést fizettek ki idáig a madárinfluenza miatt

Agrofórum Online

Elérte a 11 milliárd forintot madárinfluenza miatti leölésekből, megsemmisítésekből származó, gazdálkodókat ért közvetlen kár. Ezen felül további 2 milliárd forintot jelentett az állategészségügyi hatóságoknál a megsemmisítés, védekezés, a fertőtlenítés és a laborvizsgálatok költsége – derült ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviselői kérdésre adott válaszából.

Emlékezetes, Magyarországon 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány során 2016. november 3. és 2017. április 21 . között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NEBIH) laboratóriuma összesen 240 baromfiállományban mutatta ki a madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét. A járványügyi intézkedések során összesen 2,66 millió baromfit ártalmatlanítottak a kitörések következtében.

Amennyiben az állattartók eleget tettek az állategészségügyi jogszabályokban foglalt kötelezettségeinknek, akkor az elhullott és leölt állatok, valamint a megsemmisített eszközök, takarmányok után a 100 százalékos állami kártalanításban részesültek. A betegség megállapítása esetén a teljes állományt fel kellett számolni minden esetben. A kártalanítási összeg megállapítása országosan egységesen a Baromfi Terméktanács által megadott piaci árkalkuláció alapján történt a megyei kormányhivatalokban és a járási hivatalokban, így ugyanazt a kártalanítási eljárást alkalmazták mind a professzionális, mind a háztáji állattartók esetén. A kártalanítási eljárásból azonban kizárható az az állattartó, aki nem tesz eleget a járványmegelőzéshez kapcsolódó kötelezettségeinek (pl. a szolgáltató vagy hatósági állatorvos értesítése az állományban előforduló megbetegedésekről, korlátozó intézkedések betartása, további károk megelőzése. Az állattartók a hazai költségvetésből kapták meg a kártalanítási összeg 100 százalékát. A járvány felszámolásához az Európai Unió is hozzájárul, a növény- és állategészségügyi vészhelyzeti alapból egyes költségek 75 százalékát utólagosan kifizeti hazánknak.

A jogszerűen megítélt 11 milliárd forintos kártalanítás 95 százaléka, mintegy 10,5 milliárd forintot már folyósítottak a tulajdonosoknak. A megyei kormányhivatalokban és járási hivatalokban eddig 741 madárinfluenza kártalanítási határozat készült, amelyből 644-et, azaz 87 százalékot kifizettek. A kártalanítások kifizetése azonban még nem zárult le. Bács-Kiskun megyében még áprilisban is voltak járványkitörések, valamint a fertőzött takarmányok elszállítása is zajlott. A kormányhivatalokban ezért még április-májusban is születtek új kártalanítási döntések, melyek 60 napos kifizetési határideje még nem járt le.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Július 31-ig igényelhető a tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása

2019. július 8. 14:03

Az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatás kifizetését a Magyar Államkincstár azon ügyfelei igényelhetik, akik rendelkeznek a 2018/2019. tárgyévre vonatkozó támogatási kérelemnek helyt adó, részben helyt adó határozattal.

Be kell jelenteni a kiskapacitású baromfikeltetőket is!

2019. augusztus 7. 14:08

Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.