Növénytermesztés

Közepes minőségű lehet az idei búza

Agrofórum Online

A mennyiség várhatóan alacsonyabb lesz a múlt évinél, de ez csak a kivitel mennyiségére van hatással, a hazai keresletet bőven fedezi a termés – áll a Gabona Control előzetes vizsgálatok alapján készített összefoglalójában.

A búza minősége nemcsak a termelők vagy a pékek gondja, a minőség, és az ezzel sok tekintetben összefüggő ár a nemzetgazdaság szempontjából is jelenetős. Az aratás még a legtöbb helyen hátra van, de az első minták már beérkeztek a Concordia Közraktár Zrt.-hez tartozó Gabona Control laboratóriumába – hívta fel a figyelmet dr. Halmos Gábor, a Zrt. vezérigazgatója.

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a Gabona Control laboratóriumába először a jobb minőséget megcélzó gazdálkodók búzamintái érkeznek be. Idén az érés utolsó fázisában a kevés csapadék miatt a szemek nem tudtak mindenhol teljesen kifejlődni, így az úgynevezett hektolitertömeg értékek első tapasztalataink szerint alacsonyabbak lesznek a tavalyi, 81,2 kg/hl átlagnál.

A fehérje és sikértartalmak a kisebb termésátlag miatt idén kicsit magasabbak lesznek. Eddig nem volt csapadékos az aratás, így nincsenek csírázott szemek, az ezt megmutató esésszám értékek a korábbiakhoz hasonlóan jól alakulnak.

A búza árát ugyanakkor, mivel tőzsdei áruról van szó, nemcsak a hazai termés mennyisége és minősége befolyásolja. A külföldi, akár tengerentúli termés és az egyre növekvő fordulókészletek (az év végéig vagy a következő aratásig fel nem használt, raktárakban maradt gabona mennyisége) is komoly hatással vannak a búza piaci árára – mutatott rá a cégvezető.

(Concordia Közraktár Zrt.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

A vevők hete az agrárpiacokon

2020. augusztus 31. 05:47

Párizsban is a vevők uralták a kereskedést az elmúlt héten. A malmi búzáért a pénteki záráskor tonnánként 188 eurót adtak.

Különösen jó hetet zártak az agrártőzsdék

2020. szeptember 21. 06:47

A búza kiemelkedő, 6,5 százalékos drágulás után tonnánként 212,05 dollárba került. A kukoricáért 148,98 dollárt adtak tonnánként a 3,7 százalékos pluszt követően.

A termelőknek kedvez az idei gabonaár alakulása

2018. április 20. 09:21

Bár a betakarításig még hónapoknak kell eltelnie, a világpiaci trendek bizakodásra adnak okot a szántóföldi növénytermesztés szempontjából.

A korlátozások hírére megugrott az ukrán búzaexport

2020. április 23. 11:04

Az ukrán búzakivitel negyvenhét százalékkal ugrott meg múlt héten annak ellenére, hogy a kormány figyelmeztette a piaci szereplőket: leállíthatja a szállításokat, ha túl magas lesz az export mértéke.