Állattenyésztés

A Baromfi Termék Tanács kiemelt ellenőrzést kér a baromfitartókra

Agrofórum Online

A madárinfluenza miatti, közel 10 százalékos baromfiállomány-csökkenés után, októberre állhat vissza eredeti szintjére a termelés – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója.

A terméktanács adatai szerint a vírus miatt 2,8 millió, csupán gyanú következtében pedig további 400 ezer állatot kellett leölni. Az elpusztított állomány 90 százaléka víziszárnyas, vagyis kacsa, illetve liba volt, a termelőknek az állatok, illetve a takarmányok megsemmisítése miatt kifizetett kártérítés a terméktanács adatai szerint már közelíti a 15 milliárd forintot.

Az állatállomány csökkenése mellett az év első négy hónapjában az export is esett 19 százalékkal, miközben jelentősen, 34 százalékkal nőtt a baromfihús importja – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet. Csorbai Attila szerint az importnövekedésben szerepet játszott az év elején bevezetett áfacsökkentés, ami élénkítette a baromfi iránti keresletet. Az export csökkenésében a madárinfluenza miatti korlátozások – a dél-afrikai és az ázsiai piac teljes kiesése –, illetve az árualaphiány játszott szerepet.

A madárinfluenza-kitörések körzetében elrendelt zárlatok miatt december közepétől március közepéig gyakorlatilag leállt a víziszárnyas-termelés – nagyjából az eredeti szint 10-20 százalékára esett vissza. Most ebből próbálnak kikecmeregni a termelők.

Mindezt a szigorúbbá vált állategészségügyi szabályok között kell megtenniük, amelyek viszont csökkentik az újabb madárinfluenza-kitörések kockázatát. A BTT-elnök szerint ezeket az előírásokat érdemes komolyan venni, mert két hete Franciaországban ismét megjelent a vírus. A terméktanács ezért kezdeményezi az állategészségügyi hatóságnál, hogy fokozottabban ellenőrizze a baromfitartó telepeken az új szabályok betartását. A minden baromfifajra vonatkozó, de elsősorban a víziszárnyas-ágazatban számottevő változásokat hozó intézkedések maximum 5-8 százalékkal emelhetik a termelők költségeit, csak az a kérdés, hogy ezt elismeri-e a piac. Erre a BTT-elnök szerint megvan az esély, már csak a kieső francia termelés miatt is.

Közben folyik az alkudozás az Európai Bizottsággal arról, hogy a járvány miatt elszenvedett, közvetett károkat miként lehetne kompenzálni. A vágóüzemek ilyen jellegű veszteségeit korábban 2,5-2,8 milliárd forintra becsülte a BTT. Csakhogy Brüsszel más módszerű számítást írt elő: az egy-egy cég aktuális eredményességét mutató EBITDA – vagyis a kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredmény – alakulásához kötné a közvetett károk megállapítását. E mutató alapján körülbelül 1,2-1,4 milliárd forint lehet a kárérték. Ennek elismertetése után következik a vita arról, hogy hány százalékát téríti meg Brüsszel.

Ezenfelül a termelők közvetlen kárainak enyhítésére is tett javaslatot a terméktanács, a telepek üresen állási időszakára kiszámolva, hogy melyek azok a költségek, amelyeket akkor is fizetni kell, ha nincs termelés. Ezekre a károkra egyelőre csak becslések vannak, de Csorbai Attila szerint ez is elérheti az 1,5 milliárd forintot. Ezt a nemzeti büdzséből térítik majd, de mivel ezt az unióval notifikáltatni kell, a végső szót ismét Brüsszel mondja ki – arról is, hogy a kár hány százalékát téríthetik meg.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Rekordteljesítményt érhet el a mezőgazdaság

2018. december 11. 08:05

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

A Copa-Cogeca kiáll az európai ketreces állattartás mellett

2019. február 4. 08:18

Az európai gazdálkodók az elmúlt húsz évben folyamatos beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy az állatjóléti feltételeket jelentősen javítsák.

A hazai baromfikat döntően jól tartják

2019. április 4. 10:03

A magyar baromfi döntő többsége jól tartott, mert a legtöbb gazda nemcsak az előírásoknak megfelelően, hanem a kötelező tartási feltételeknél jobb körülményeket biztosítva tartja az állatokat.

Megszűrik a baromfikat Bács-Kiskun és Csongrád megyékben

2020. április 6. 09:04

A szűrés – kiegészítve a korlátozás alatti területek kötelező vizsgálatait – kulcsfontosságú eszköz a betegség továbbterjedésének megakadályozásában.