Állattenyésztés

Főként a víziszárnyasokat pusztította a madárinfluenza

Agrofórum Online

Főként a víziszárnyasokat pusztította a madárinfluenza, az elpusztított állatok 85-90 százaléka víziszárnyas volt - mondta a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Csorbai Attila elmondta: a madárinfluenza alapvetően az alföldi területeket érintette – itt van a magyar baromfiállomány jelentős hányada -, és 3,2 millió madarat kellett leölni a vírusos betegség miatt, aminek 85-90 százaléka kacsa és lúd volt.

A termelők közvetlen kárát 100 százalékban megtérítette az állam. Ez az összeg mintegy 15 milliárd forintot tett ki – emlékeztetett az elnök-vezérigazgató, hozzátéve: annak érdekében, hogy a madárinfluenza kitörése megakadályozható legyen, a hatóságok folyamatosan ellenőrzik, hogy a termelők eleget tesznek-e a higiéniai és járványvédelmi előírásoknak.

A közvetett károk pedig – ami a tenyésztőknél, a feldolgozóknál és a kereskedelemben keletkeztek – elérik a 2,0-2,5 milliárd forintot. Erre kárenyhítési mechanizmust kívánnak kidolgozni az agrárkormányzattal együtt az unió egyetértésével – mondta a szakember.

Csorbai Attila szerint október lehet az első hónap, amelyben már a tavalyihoz hasonló termék mennyiséget állíthat majd elő az ágazat.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Megjelent a madárinfluenza Szlovákiában

2018. április 3. 08:19

A betegség határainkhoz közeli előfordulása felhívja a figyelmet a vírus magyarországi megjelenésének kockázatára is, ezért a NÉBIH kéri a baromfitartókat, hogy fokozottan ügyeljenek a járványvédelmi előírások betartására!

Rekordteljesítményt érhet el a mezőgazdaság

2018. december 11. 08:05

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

Nőtt az uniós takarmánytermelés

2019. március 14. 12:46

Az ernyőszervezet kiemelte az aszály és a hőhullám hatását a nyár végén, különösen Északnyugat-Európában, ami amiatt a szarvasmarha-takarmány iránti kereslet is növekedett.

A járványvédelmi zártság biztosítja a madárinfluenza megelőzését

2019. december 30. 15:17

Az állományok zártan tartása jelenleg is javasolt az állattartók számára, ugyanakkor a fedett helyen történő etetés és itatás folyamatosan kötelező érvényű előírás.