Terményárak

Az import töri le a méz árát

Agrofórum Online

Hiába lett jó a hazai akác- és napraforgóméz-termés, az ukrán import letörte a hazai árakat. A kereslet élénkülése miatt ősszel azonban drágábban adhatják el mézüket a magyar méhészek.

Hiába volt gyenge a termés Argentínában, kínálati piac alakult ki Európában, többek közt Magyarországon is, és ez az év eleji szintre vetette vissza a felvásárlási árakat – mondta a Világgazdaságnak Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke. A vegyes mézet a szezon kezdetén 700-750 forintos kilónkénti áron tudták eladni a méhészek, ami fokozatosan visszaesett 550-600 forintra, körülbelül három hete pedig le is állt a felvásárlás. A nyugat-európai vevők ugyanis egyre alacsonyabb árakat határoztak meg, illetve ők is visszavettek a mennyiségi igényeikből.

A hazai árak letörésében annak is lehet szerepe, hogy a korábbi aggodalmak ellenére kiderült, jó lett a hazai akác- és napraforgóméz-termés, javarészt viszont az ukrán importnak tudható be az árcsökkenés. A tavaly az országba érkező több mint 1600 tonna importméz 91 százaléka jött Ukrajnából, átlagosan 496,1 forintos kilónkénti áron. Idén májusig az egy évvel korábbihoz képest 6,7 százalékkal nőtt a behozott ukrán méz mennyisége, határparitásos átlagára pedig 417,3 forintra csökkent. Önmagában nem is az ideérkező ukrán méz mennyisége aggályos, hanem az, hogy annak nagy része a nyugat-európai vevőinkhez kerül, illetve ők más csatornákon is importálnak Ukrajnából – tette hozzá az egyesület elnöke.

Ez az ár – az 550 forintos felvásárlási árral és a 7 százalékos kompenzációs felárral is számolva – kilónként 55–115 forint árelőnyt jelent az importőrnek a hazai vegyes mézet felvásárlókkal szemben – állítja Fazekas Gyula. Ha ugyanis a felvásárló a méhész telephelyén 550 forintért veszi át a mézet, számára az összegyűjtés, a tisztítás, a hordó- és a mézvizsgálat költségeivel számolva 614 forintból jön ki egy kiló vegyes méz. Az ukrán méz határparitásos árában viszont benne vannak a helyi felvásárló költségei, a mézvizsgálat és a hordó ára is, így a 17,3 százalékos vámmal, valamint a fuvarköltséggel számolva 499 forintért már Budapesten is van az azonnal eladható hordós méz. Ha nem feldolgozott méz érkezik a határra, akkor 78 forint, ha pedig a hordó sincs az árban, akkor 55 forint az árelőny. Ezeken a számokon módosíthat, ha a méz az ukrán vámmentes kvóta részeként érkezett az országba, de a helyzet szeptembertől rosszabb lesz, mivel az Európai Unióra vonatkozó kvótát akkortól 2500 tonnával emelik meg.

Lényegesen optimistább az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter elmondta: a májusi adatokhoz képest már az ukrán méz ára is megemelkedett. Szerinte minden idők leggyengébb argentin méztermése, a szintén alacsony amerikai termés a nemzetközi piacokon is áremelkedést hoz a közeljövőben, aminek a magyar méhészek is érzik majd a hatását. Szintén a hazai termelőknek jelent előnyt, hogy a nyugat-európai importőrök is óvatosabbak lettek a kínai mézzel szemben, és tavaly már 30 százalékkal kevesebb méz érkezett Kínából az EU-ba, mint 2015-ben.

A hazai termés eközben az elmúlt öt év átlagánál jobb lett, ami szintén optimizmusra ad okot. A jelenlegi piaci helyzetet Bross Péter azzal magyarázza, hogy sok tőkehiányos termelő még az egyre csökkenő árakon is kénytelen volt eladni az áruját. Nyáron a fogyasztás is mérséklődik, de a vázolt piaci hatások és a kereslet élénkülése miatt szerinte ősszel bizonyosan jobb árakon adhatják mézüket a magyar méhészek.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Sikeres az idei mézfogyasztást ösztönző kampány

2018. december 12. 10:03

Az akció során minden eddiginél több, összesen 165 756 gyermek kapott mézes kenyeret, ajándék tasakos mézet és kifestő füzetet a helyi méhészektől ismeretterjesztő foglalkozás keretében.

2010 óta több mint duplájára nőtt a hazai mézfogyasztás

2018. augusztus 6. 06:00

Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak.

Növelnék a gyermekek mézfogyasztását

2018. november 16. 13:03

A mézfogyasztás jó hatással van a gyermekek egészségére, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a méhészet veszélybe kerülését az egész mezőgazdaság megérezheti.

Mézjelentés: túlélési stratégia az ágazatnak

2018. március 1. 16:25

Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.