Terményárak

Baromfiimport: 38 százalékkal többet hoztunk az országba a tavalyihoz képest

Agrofórum Online

A KSH adatai szerint Magyarország baromfihúsimportja 38 százalékkal 22 ezer tonnára nőtt 2017 I–V. hónapjaiban 2016 hasonló időszakához képest.

Az Európai Bizottság rövid távú előrevetítése szerint az Európai Unió baromfihús-termelése 14,6 millió tonna lehet 2017-ben, 1,6 százalékkal emelkedhet az előző évihez képest, 2018-ra pedig meghaladhatja a 14,7 millió tonnát, ami további 1 szá-
zalékos bővülést jelentene. A közösség baromfihúsexportja 1 százalékkal 1,5 millió tonnára nőhet 2017-ben, a baromfihúsimportja nem változik (881 ezer tonna) ugyanekkor.

Az unióban az egy főre vetített baromfihús-fogyasztás is bővül: 2013 és 2016 között mintegy 12 százalékkal 23,8 kilogrammra emelkedett, és az előrevetítés szerint 2017-ben elérheti a 24,1 kilogrammot. A közösség átlagát tekintve a baromfihús összes húsfogyasztáson belüli részaránya az elmúlt években folyamatosan növekedett és 2018-ban elérheti a 32 százalékot. Az unió baromfihús-termelésében az EU15 tagországai a meghatározóak, az EU13 tagországai a teljes kibocsátás 26,4 százalékát adták 2016-ban, és a szakértők szerint ez az arány 0,56 százalékponttal nőhet 2018-ig.

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió baromfihúsexportja 2,9 százalékkal 626 ezer tonnára csökkent 2017 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ukrajnába (+43 százalék), Hongkongba (+27 százalék), Vietnámba (+80 százalék) és Ghánába (+48 százalék) nőtt, míg a Benini Köztársaságba (–20 százalék), Szaúd-Arábiába (–11 százalék), a Dél-afrikai Köztársaságba (–61 százalék), a Fülöp-szigetekre (–37 százalék) és Oroszországba (–29 százalék) csökkent az uniós baromfihúskészítmények kivitele. Az Európai Unió baromfihúsimportja 8 százalékkal 353 ezer tonnára csökkent 2017. január–májusban az előző év hasonló időszakához képest. A legnagyobb beszállítónak számító Brazíliából 12 százalékkal kevesebb baromfihús érkezett a közösségbe. Csökkent továbbá a Thaiföldről (–13 százalék) Chiléből (–22 százalék) és a Svájcból (–6 százalék) származó baromfihús mennyisége, ugyanakkor Ukrajnából 71 százalékkal, Kínából 12 százalékkal és Argentínából 18 százalékkal bővült a behozatal. A közösség baromfihús-külkereskedelmi egyenlege pozitív volt a megfigyelt időszakban.

Az Európai Bizottság adatai szerint 2017 első 30 hetében 181,37 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára, ami 1 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakának átlagárához viszonyítva.

A KSH adatai szerint Magyarország baromfihúsimportja 38 százalékkal 22 ezer tonnára nőtt 2017 I–V. hónapjaiban 2016 hasonló időszakához képest. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (5,8 ezer tonna), Ausztriából (3,5 ezer tonna), Németországból (3,5 ezer tonna) és Hollandiából (2,9 ezer tonna) érkezett. Magyarország baromfihúsexportja 17 százalékkal 73 ezer tonnára csökkent 2017 első öt hónapjában a 2016 január–május közötti időszakban kivitt mennyiséghez képest. A legtöbb baromfihúst Romániába (16,5 ezer tonna) és Ausztriába (9,9 ezer tonna) szállítottuk a vizsgált időszakban. Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára (246,57 forint/kilogramm) 5,7 százalékkal volt alacsonyabb 2017 30. hetében az egy évvel korábbinál. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára 2,1 százalékkal, a csirkecombé 5,6 százalékkal nőtt, míg a csirkemellé 0,6 százalékkal csökkent ugyanebben az öszszehasonlításban.

(Agrofórum Online – Agrárgazdasági Kutató Intézet)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Nőtt az uniós takarmánytermelés

2019. március 14. 12:46

Az ernyőszervezet kiemelte az aszály és a hőhullám hatását a nyár végén, különösen Északnyugat-Európában, ami amiatt a szarvasmarha-takarmány iránti kereslet is növekedett.

Folyamatosan növekszik a baromfihús fogyasztók tábora Európában

2018. augusztus 6. 08:32

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon több mint 109 millió darab baromfit vágtak le 2018. január–júniusban, ez 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában vágóhidakra került mennyiség.

Baromfi-genetikai kutatóbázist adtak át Vas megyében

2018. október 31. 10:55

Egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív - hagyományosnak is mondott - mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb.

Visszanyerte hazánk a madárinfluenzától mentes besorolását

2020. szeptember 11. 08:18

Hazánk teljes területének madárinfluenza-mentes státuszát – az OIE előírásainak megfelelően – 2020. szeptember 8-tól nyertük vissza.