Terményárak

Nagyot drágult a tej és a sertés

Agrofórum Online

Júniusban a mezgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után.

A növényi termékek ára az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 7,2 százalékkal csökkent tavaly júniushoz viszonyítva, a burgonya 21,4 százalékkal lett olcsóbb, a zöldségfélék ára viszont csak 0,8 százalékkal mérséklődött, míg a gyümölcsök 17,7 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 8,7 százalékkal, ezen belül a vágósertés ára 19,0 százalékkal emelkedett, és 451 forintos kilogrammonkénti átlagára évek óta a legmagasabb volt. A csirke 2,8 százalékkal olcsóbban kelt el. Az állati termékek 23,3 százalékkal drágultak, a tej ára 32 százalékkal emelkedett.

(KSH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Folyamatosan növelik az üvegházak számát Oroszországban

2019. február 24. 11:32

Az idei nagy előrelépés előzménye, hogy az elmúlt évben az orosz üvegház-kapacitás 300 hektárral 2500 hektárra növekedett.

Régi-új kedvelt zöldségünk, a spenót

A spenót felhasználását tekintve fontos ipari növény a mélyhűtőipar, a szárítóipar és a konzervipar számára. Friss fogyasztásra sokkal kevesebbet használunk, mint a feldolgozóipar.

Gyökérzöldségfélék fejlődési rendellenességei (I.)

2019. október 3. 13:05

A növénytermesztésben gyakran tapasztalható sekély talajművelés - aminek egyes években következménye a súlyos belvízhelyzet is - a zöldségfélék közül leginkább a gyökérzöldségeket sújtja.

Végveszélyben a torma!

2018. december 12. 09:37

A mostani magas árak elképzelhető, hogy új termelőket vonzanak be, akik jó lehetőséget látnak a torma termesztésében, és várható, hogy akár új tőkét is tudnak invesztálni az ágazatba, de akad olyan gazda is, aki most, a csúcson kívánja ezt a munkát abbahagyni. Az ágazat legnagyobb problémája továbbra is a munkaerőhiány,