Gépinfo

2018-tól új AgroFarm tréningközpontban képzi a szervizeseket és a kereskedőket a Lemken

Agrofórum Online

A Lemken cég tréningközpontot hozott létre, ahol 2018-tól a cég gyártmányait és technológiáit fogják bemutatni a kereskedőik és vásárlóik számára. A Peter Baumgartner által vezetett AgroFarm az Alpeni központtól csupán négy kilométerre helyezkedik el.

Az új lehetőségeket adó, a jövőt célzó beruházás több mint 5 millió euróba került. A 14000 m2 területű csarnokban az egyes gyártmány csoportok (ekék, kultivátorok, vető- és növényvédő gépek) elkülönítve helyezkednek el, ezáltal kitűnő lehetőséget biztosítanak a működés bemutatására, elmagyarázására. A csarnok melletti szántóföldön mód nyílik a gépek gyakorlati bemutatójára is. A csarnokban lévő modern termek lehetővé teszik, hogy párhuzamosan akár mind a négy termék csoport oktatása egy időben történjen.

A tréningközpont mellett fekvő korábbi gazdasági épületet (11000 m2) eredeti formájában felújították, ahol most az étkező működik, ugyanakkor a ház melletti kert kellemes környezetet biztosít a tréning résztvevői számára.

A tréning egységek három modulból állnak: az első modulban az elméleti oktatás folyik, ezt követi az eszközök gyakorlati megismerése, majd a szántóföldi próbák és a gyakorlat jön. A program kiterjed az alapismeretek és újdonságok átadására a cég alkalmazottai és az eladói hálózat tagjai számára, továbbá egyedi tréningek tartására a gépkereskedő specialisták számára, valamint a több mint 50 nemzetközi piacon dolgozó szerviz alkalmazott képzésére.

Forrás: Giovanni M. Losavio

(Dr. Jóri J. István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Tovább bővült a mezőgazdasági gépek piaca

2019. december 2. 12:17

A mezőgéppiac koncentráltságát mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 69 százalékát 10 cég adta az első kilenc hónapban.

Kilőtt az első félévben a lízingpiac

2019. július 25. 14:17

A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 45,2 milliárd forint volt, ami 15 százalékos emelkedés.

iF Design Award 2018: 4 díjat nyert az Amazone

2018. március 23. 10:56

Az Amazone gépei a világszerte elismert iF Design Award idei díjátadóján egyszerre négy díjat nyertek el.

Továbbra is sokszínű és sikeres az AXIÁL

2018. január 26. 08:51

Egyre nagyobb jelentőséget kapnak a gépekbe integrálható digitális megoldások, mint például a különböző automatikus és feladatoptimalizáló rendszerek vagy a precíziós lehetőségek.