Állattenyésztés

Kötelező képzést indíthatnak a baromfitartóknak

Agrofórum Online

Fel kell készülni arra, hogy a madárinfluenza ismét megjelenik az országban – hívta fel a figyelmet tegnap Győrffy Balázs, egy libatenyésztési szakmai konferencián.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint higiéniai képzésekkel, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozásával jelentősen csökkenthető lenne a madárinfluenza okozta kár. A kamara ezért a Baromfi Terméktanáccsal együtt kezdeményezi ez utóbbi rendszer kidolgozását. Győrffy Balázs emlékeztetett arra, hogy a tavaly novemberben megjelent betegség legalább tízmilliárd forint kárt okozott a magyar baromfiágazatnak.

– Bár hazánk augusztusban visszaszerezte a mentes státusát, egy újabb járvány megelőzéséhez létfontosságú, hogy a hatóságok fokozzák az állategészségügyi ellenőrzéseket, az állattartók pedig maradéktalanul tartsák be a higiéniai előírásokat – emelte ki. A kamara a telepi higiénia javítása érdekében a baromfitartókat összefogó szervezet szakmai közreműködése mellett azt tervezi, hogy a szakirányú végzettséggel nem rendelkező gazdálkodóknak éves rendszerességgel kötelező, de ingyenes képzést szervez.

Győrffy Balázs szerint fontos kérdéseket vet fel a hazai víziszárnyas-tenyésztés helyzete is. A Baromfi Terméktanács hosszú ideje szeretné elérni, hogy a tenyésztést új alapokra helyezzék az országban. Ehhez a hazai nemesítő-tenyésztő szervezetek megerősítésére, esetleges anyagi támogatására, illetve a fajtákat összehasonlító rendszeres tesztekre lenne szükség.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Nőtt az uniós takarmánytermelés

2019. március 14. 12:46

Az ernyőszervezet kiemelte az aszály és a hőhullám hatását a nyár végén, különösen Északnyugat-Európában, ami amiatt a szarvasmarha-takarmány iránti kereslet is növekedett.

Több mint a duplájára emelkedik a baromfi- és sertéságazatban elérhető foglalkoztatási támogatás

2019. október 3. 08:06

A minisztérium a támogatást igénylők javára módosította a támogatás néhány fontos elemét, így a foglalkoztatottanként járó támogatás 200.000 forintról 500.000 forintra nőtt.

Vámcsökkentés a baromfiágazat támogatása érdekében

2020. július 2. 08:47

India, a világ hetedik legnagyobb kukoricatermelője, általában 60 százalékos behozatali adót vet ki erre az agrártermékre.

Védővámot alkalmaz a Dél-Afrikai Köztársaság az uniós baromfitermékekre

2018. december 14. 11:34

A dél-afrikai intézkedés azért is nagy horderejű, mert az ország baromfihúsokból az EU-s vállalkozások egyik legnagyobb felvevőpiacának számít.