Pályázatok

Módosították az anyakecsketartás csekély összegű támogatás rendeletét

Agrofórum Online

A támogatási kérelmeket érintő módosítás során pontosították a kötelező birtokon tartási idő számításának kezdetét és lényegesen rövidebb lett a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak is.

A 43/2017. (IX. 5.) FM rendelet két lényeges ponton is módosítja az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendeletet.
A jogszabály módosításainak értelmében a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelmében megjelölt, a támogatás alapját képező anyakecskéket köteles a támogatási kérelem benyújtására meghatározott időszak utolsó napját követő naptól kezdődő száz naptári napos időtartamban folyamatosan birtokán tartani. A támogatási kérelmet a Kincstár által rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett nyomtatványon tárgyév november 1. és december 10. közötti időszakban kell majd benyújtani (korábbiakban tárgyév december 23-ig volt erre lehetőség).

Kérik, hogy a támogatáshoz kapcsolódóan vegyék figyelembe ezeket a módosításokat, valamint tájékoztassák róla gazdatársaikat is!

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon

2020. szeptember 23. 10:02

Az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak.

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

2020. április 1. 10:47

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért.

230 millió forint keretű hungarikumpályázat nyílt meg

2020. március 24. 14:47

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium.

Február végéig lehet pályázni az Exportfejlesztési Pályázati Programban

2020. január 27. 13:16

A pályázatra a jelentkezési lehetőség azon hazai kis- és közepes vállalkozások számára nyitott, akik már jelenleg is bonyolítanak export tevékenységet.

Támogatási feltétel a minimumkövetelmények betartása

2019. június 27. 07:45

A jogszabályok alapján a területhez kötődő közvetlen és egyes vidékfejlesztési támogatásoknál is jogosultsági feltétel – azaz a támogatás nyújtásának alapja – a területeken az ún. minimumkövetelmények betartása (MINK), melyeket hazai viszonylatban a 10/2015 (III.13.) FM rendelet 2. §-a foglalja magába.

Mától fizethetők ki az idei agrártámogatások előlegei

2018. október 16. 10:33

Az egységes területalapú támogatás keretösszege 231,13 milliárd forintot tehet ki, a támogatható terület nagysága legfeljebb 4,97 millió hektár, a kifizethető előleg hektáronként pedig legfeljebb 32 536 forint lehet.

Az egységes kérelem beadását segítő rövid tájékoztatókat jelentetett meg az agrárkamara

2018. április 3. 14:42

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészíttette azokat a rövid tájékoztatókat, amelyek a 2018. évi egységes kérelem beadásában segítik a gazdálkodókat.

Az uniós támogatásokat előlegként kaphatják meg a gazdák

2020. március 26. 08:38

A termelők biztonságát szolgálja az előlegek kifizetésének lehetővé tétele, hiszen csaknem évi 800 milliárd forintot tesz ki ezek összege.