Növénytermesztés

Idén 7,2 millió tonna kalászos gabona termett hazánkban

Agrofórum Online

Idén 8,7 százalékkal kevesebb, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett a tavalyinál 10 százalékkal kisebb területen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A termésátlagok a zabon és a tritikálén kívül felülmúlták az előző évi értékeket. A búza termésátlaga mindössze 10 kilogrammal maradt el eddigi rekordhozamától. Az árpa hozama kiemelkedő volt, hektáronként 5270 kilogramm termett.
    
A legjelentősebb kalászos gabona a búza, amely az összes kalászos gabonatermés 73 százalékát adta 2017-ben, tavaly ez az arány 71 százalék volt. Búzából az egy évvel korábbinál 7,9 százalékkal kisebb területről 6,5 százalékkal kevesebb termést takarítottak be; a termésátlag hektáronként 5440 kilogramm volt, 1988 óta a legmagasabb Magyarországon. A búza idei termésátlaga a megelőző öt év átlagát 15 százalékkal haladta meg.
   
Az árpa betakarított területe az egy évvel azelőttinél 15, termésmennyisége 12 százalékkal kevesebb volt, miközben a hektáronkénti termésátlag 3,5 százalékkal nőtt. A hektáronkénti 5270 kilogramm termésátlag a 2012-2016. évek átlagát több mint 19 százalékkal haladta meg.
   
A tritikálé betakarított területe 21 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A learatott termés mennyisége csaknem negyedével, a termésátlag 4,3 százalékkal csökkent.
   
A zab esetében a tavalyinál 7,2 százalékkal kisebb területről az előző évinél 12 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, így az átlagos hozam 4,6 százalékkal lett alacsonyabb.
   
Rozst több mint 25 ezer hektáron, a tavalyinál 1,8 ezer hektárral kisebb területen arattak. A termés a 2016. évihez képest közel azonos volt, a termésátlag 7,4 százalékkal emelkedett.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Egészségtől és erőtől duzzadó kalászosok - aszályban is

2020. július 10. 18:43

Május végén egészen pompás képet mutatott az Isterra Magyarország Kft. kalászos fajtasora Kenderes határában.

Idei SAATEN-UNION-kalászosfajták

2020. július 31. 13:02

A szélsőségesen változó időjárási és piaci körülmények olyan kalászosfajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termőképesség, jobb stressztűrés és magasabb szintű betegség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot.

Jó termésben bíznak a zalai gazdák

2019. szeptember 19. 12:36

Zala megyében az őszi időszakban 6500 hektár napraforgó, 29 551 hektár kukorica, 5354 hektár szója és 140 hektár cukorrépa vár betakarításra.

Hamarosan végéhez ér az őszi búza betakarítása

2019. július 30. 09:03

Az őszi búza termőterülete 952 ezer hektár, a termésátlag országosan 5,25 tonna hektáronként, Csongrád megyében ennél kevesebb csupán 4,5 tonna.