Terményárak

Szeptember 30. – A fél évszázados cukorkvóta megszűnésének napja

Agrofórum Online

Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton - közölte az Európai Bizottság.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a cukortermelésre vonatkozó kvótarendszer kivezetésével lehetővé válik a termelők számára, hogy a termelést a valós kereskedelmi lehetőségekhez szabják, és kiaknázzák az új exportpiacok lehetőségeit.

Phil Hogan, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos kijelentette, a kvótarendszer megszűnése az európai cukorágazat számára fordulópont, amely megnyitja a lehetőséget a termelők számára, hogy nyissanak a globális piacok felé. A kvóták kivezetése után is megmarad a lehetőség, hogy az uniós cukorrépa-termelők és cukorfeldolgozók kollektív tárgyalások útján értékmegosztási záradékot foglaljanak szerződéseikbe – mondta a biztos. Elmondása szerint jelentősen csökkennek a piaci szereplőkre, a termelőkre és a kereskedőkre nehezedő adminisztratív terhek is.

Hogan emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság a kvótarendszer megszüntetésének előkészítéseként javította a cukorpiac átláthatóságát. Az újonnan létrehozott cukorpiaci megfigyelőközpont rövid távú elemzéseket és statisztikákat szolgáltat a cukorpiacról, illetve további elemzésekkel és előrejelzésekkel segíti a mezőgazdasági termelőket és a feldolgozókat tevékenységük eredményesebb szervezésében.

Az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) számos intézkedést tesz lehetővé az uniós cukorágazat megsegítésére a piacon keletkező váratlan zavarok esetére. Az uniós bizottságnak lehetősége van közbelépni az árak hirtelen emelkedését vagy zuhanását eredményező, súlyos piaci válságok esetén az uniós behozatali védővám, illetve magántárolási és egyéb válságintézkedések bevezetése révén – ismerteti közleményében az uniós bizottság.

Az Európai Unió a cukorkvótarendszert a KAP első cukorágazati szabályozásának részeként vezette be 1968-ban, és a világpiaci árnál jelentősen magasabb szintű ártámogatást állapított meg a termelők részére. A rendszer felszámolásáról a tagállamok 2006-ban hoztak döntést.

Az EU globális piacvezető a cukorrépa-termelésében, a világ termelésének mintegy 50 százalékát adva. A cukorrépa ugyanakkor a világ cukortermelésének mindössze 20 százalékát teszi ki, a fennmaradó hányadot cukornádból nyerik ki. Az uniós cukorrépa-termelés nagy része Európa északi felében koncentrálódik, ahol a klíma alkalmasabb a növény termesztésére.

A cukor uniós átlagára 2016 vége óta mintegy 500 euró tonnánként.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A tavalyinál magasabb hozamot értek el a paradicsom és a fűszerpaprika termelők

2019. november 28. 10:17

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 561,7 ezer hektárról 1,7 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Megkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron

2019. szeptember 21. 11:03

Az egyetlen magyarországi cukorgyár szeptember 25-től, várhatóan 100 napon át, átlagosan napi 7200 tonna cukorrépa feldolgozását tervezi.

Több kukorica és napraforgó termett az idén, mint tavaly

2018. november 27. 12:33

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 604,4 ezer hektárról 1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Kedvező termés várható az őszi betakarítású növényeknél

2019. október 1. 12:03

Az őszi betakarítású növények között kiemelt jelentőségű a napraforgó, melynek aratása javában zajlik, az 570 ezer hektáros terület közel feléről már a raktárakba került a termés.