Állattenyésztés

A baromfitartók járványvédelmi felkészültségét ellenőrizték

Agrofórum Online

Véget ért a baromfitartók egyhetes, átfogó járványvédelmi ellenőrzése, melyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Baromfi Termék Tanáccsal és a kormányhivatalokkal együttműködve hajtott végre szeptember végén.

Az audit célja a baromfitartó telepek járványvédelmének felülvizsgálata volt, ugyanis az állattartók az előírások betartásával sokat tehetnek a baromfiágazati kockázatok, így egy újabb madárinfluenza járvány, megelőzéséért. A szakemberek vegyes tapasztalatokkal zárták a szemlét.

A baromfitartók szeptember végi nagyszabású járványvédelmi vizsgálatát annak érdekében szervezte meg a hatóság, hogy minimalizálja a madárinfluenza újbóli megjelenésének kockázatát. Emiatt a szakemberek elsősorban a madárinfluenza kapcsán leginkább veszélyeztetett megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád – mérték fel a baromfiágazat járványügyi készültségét.

A NÉBIH ellenőrei a felkeresett állattartók egyikénél sem tapasztaltak olyan súlyú hiányosságot, ami azonnali intézkedést igényelt volna. Minden telep körbekerített volt, a baromfikat mindenhol zártan, fedett helyen etették. Sehol sem lépték túl az előírt telepítési sűrűséget, így – amennyiben azt a járványügyi helyzet megkövetelné – megvalósulhat az állatvédelmi szempontoknak is megfelelő zárt tartás. Szintén mindenhol megvoltak az állatok és a takarmány nyomon követését biztosító dokumentumok és a takarmányt úgy tárolták, hogy azzal vadon élő madarak ne érintkezhessenek. A legalapvetőbb járványvédelmi feltételek tehát mindenhol teljesültek.

A felelős, átgondolt állattartói magatartás eredményeként több helyen találkoztak az ellenőrök olyan megoldásokkal is, amelyek lehetővé tették, hogy alacsony költséggel, ötletesen valósítsák meg az Országos Főállatorvos előírásait. Ilyen például a kerítés vonalában lévő régi, használaton kívüli épület átalakítása takarmánytárolóvá, oly módon, hogy a takarmányszállító gépjárműveknek ne kelljen a telepre behajtani. Vagy épp fekete-fehér rendszerű öltözőként megfelelőnek bizonyult egy alkalmas módon kettéosztott és működtetett lemezkonténer is.

Akadtak azonban sajnos rossz állattartói gyakorlatok is, ami fokozhatja a madárinfluenzával történő befertőződés kockázatát.  Több telepen volt például derékig-mellmagasságig érő gaz, ami – noha a nyári melegben valóban betölthet árnyékoló funkciót – kiváló búvó-, de akár fészkelőhelyet is jelent a vadmadarak számára. Szintén több gazdaságban akadtak gazdasági vashulladékból, betonoszlopokból, néhol egyszerűen kommunális szemétből álló rakások, kupacok, amelybe előszeretettel költöznek bele az egerek és a patkányok. Volt olyan elrendezésű gazdaság, ahol a lakótér a telep részeként helyezkedett el, ezáltal indokolatlanul és veszélyesen nagy átmenő forgalmat generálva az állattartó telepen, jóllehet ezen létesítmények esetében a cél éppen az, hogy a forgalmat lehetőség szerint minimalizálják.

Az audit tapasztalatait összefoglalva elmondható, hogy bár érezhető a javulás, az igazi szemlélet- és gondolkodásbéli változás még nem történt meg az állattartáshoz kapcsolódó járványvédelmi beruházások megvalósításában és azok mindennapi használatában. Az állattartók túlnyomó többsége továbbra is csak a hatóság által előírt, az újratelepítéshez szükséges (ellenőrizhető és szankcionálható) minimum feltételeket teljesíti. Emiatt, bár a felkészültség javult az előző néhány évhez képest, még mindig nem éri el a hatékony és az eredményes megelőzéshez szükséges szintet, amivel elkerülhető lenne egy a tavalyihoz hasonló méretű járvány kialakulása. A valódi szemléletváltás várhatóan még hosszú évek kitartó munkáját igényli az állattartók, az integrátorok, a különféle szakmai szervezetek és a hatóság részéről egyaránt.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.

Már Békés megyében is szűrik a baromfikat

2020. május 5. 10:46

A szűrés – kiegészítve a korlátozás alatti területeken előírt kötelező vizsgálatokat – kulcsfontosságú eszköz a madárinfluenza továbbterjedésének megakadályozásában.

Saslikparti

2019. szeptember 13. 04:39

Használjuk ki az ősz napsütéses hétvégéjét egy kerti sütögetésre, melynek egyik közkedvelt fogása az egyszerű, de nagyszerű rablóhús, más néven saslik.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.